Európai Bizottság: új exportellenőrzési szabályok léptek életbe a kettős felhasználású termékekre vonatkozóan

A megnövekedett biztonsági kockázatokra tekintettel új, megerősített uniós exportellenőrzési szabályok léptek életbe a kettős felhasználású termékek, azaz a katonai vagy biztonsági célra is használható polgári eszközökre vonatkozóan - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.A közlemény szerint az új rendelet szigorítja az olyan kettős felhasználású termékek, mint a katonai vagy biztonsági célra is használható polgári eszközök és technológiák kereskedelmének ellenőrzését, ugyanakkor fokozza az Európai Unió lehetőségeit az emberi jogok védelmére és a stratégiai termékek biztonságos ellátási láncainak támogatására.
    

A bizottsági közlemény Valdis Dombrovskis kereskedelempolitikáért felelős uniós biztost idézte, aki hangsúlyozta: az EU-nak hatékonyabban kell reagálnia a megjelenő fenyegetésekre. Jobban figyelemmel kell kísérnie az olyan, kettős felhasználású technológiákat, többek között a kibertér-felügyeleti technológiákat, amelyek az emberi jogok megsértésére irányuló jogellenes célokra is felhasználhatók. Elmondta, az uniós országok a jövőben még szorosabban együtt fognak működni egymással és az EU szövetségeseivel a biotechnológia, a mesterséges intelligencia és más technológiák jelentette biztonsági kockázatok kezelésében.
    

"Együtt fogunk működni annak érdekében is, hogy egyenlő versenyfeltételeket biztosítsunk a vállalatok számára, például az új EU-USA Kereskedelmi és Technológiai Tanács keretében" - fogalmazott. Az új rendelet az exportellenőrzési rendszer eredményesebbé tétele céljából egyebek mellett egyszerűsíti és harmonizálja az engedélyezési eljárásokat, és lehetővé teszi, hogy az Európai Bizottság egyszerűsített eljárással módosítsa a különös ellenőrzési eljárások hatálya alá tartozó áruk és rendeltetési helyek jegyzékét.


A szabályozás rendelkezik az ellenőrzési rendszer hatékony érvényesítését célzó koordinációról, ezen belül javítja az engedélyező és a jogérvényesítő szervek közötti biztonságos elektronikus információcserét. Kapcsolatot hoz létre az iparral, strukturált kapcsolatrendszert alakít ki a magánszektorral, és hatékonyabb párbeszédet tesz lehetővé az unión kívüli országokkal, törekedve az egyenlő versenyfeltételek világszintű megteremtésére - közölték.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

Néhány tanács az internetes befektetésekhez

Néhány tanács az internetes befektetésekhez

Rengeteg ember hiszi azt, hogy a pénzük a bankban biztonságban van és semmi további teendőjük nincs a megtakarításaikkal. Nos a kellemetlen igazság az, hogy: ha csak a bankban tartod a pénzedet és nem fekteted be, akkor valójában az az összeg minden évvel egyre kevesebbet ér, a fejlett országokban k

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

http://ujhazak.com