Facebook bukta

Hatalmas reményeket fűzött a piac a facebook részvények kibocsátásához. Évek óta emberek százezrei várták a napot, hogy mikor részesülhetnek a facebook tortából.


Most már mindenki átkozza a napot, amikor részvényt vásárolt a Facebookból.

Azért nem minden IT cég részvénye ilyen szerencsétlen helyzetű. Abban az esetben ha a kibocsátási árhoz viszonyítjuk az egyes részvények árfolyamteljesítményét, akkor van a Facebooknál sokkal rosszabb részvény is. A FriendFinder részvényei például 90%-ot veszítettek értékükből az egy évvel ezelőtti részvénykibocsátás óta. Már az első nap a felére esett a papírok árfolyama a 10 dolláros kibocsátási árhoz képest és a tavalyi év végén fél dolláron is járt az árfolyam.

A tavalyi év nagy figyelemmel követett internetes részvénykibocsátásai között alig találunk olyat, amely emelkedésről számolhatott be, a Renren papírjai például 70%-ot veszítettek értékükből, a Grupon lefeleződött.

A legpozitívabb internetes cég a tőzsdén a LinkedIn, hiszen már első kereskedési napján hatalmasat emelkedett és azóta is a kibocsátási ár több mint kétszeresén forognak a részvények.


Gyászos hangulat uralkodott a London szívében található Westminster Central Hallban megrendezett Leweb konferencián. Az összegyűlt online befektetők és menedzserek a Facebook és a Zynga rosszul sikerült tőzsdei szereplése miatt búslakodtak. A megjelentek egyetértettek abban, hogy továbbra is óriási lehetőségek rejlenek az internetes ágazatban és elvileg bármi lehetséges a jövőben, azonban érezhető volt, hogy felütötte fejét a kétkedés. Jeff Clavier, a Softtech VC amerikai cég partnere a legszívesebben nem is nyilatkozott volna a tőzsdei esélyekről.

 

"Az biztos, hogy a jövőben alacsonyabban fogják értékelni az IT-cégeket. Ez nem csak a nagy konszernekre lesz igaz, hanem a közepes társaságokra vagy a kezdő vállalkozásokra is. A Facebook tőzsdére lépése egy ébresztő volt és bebizonyította, hogy még a legnépszerűbb közösségi platform sem ér 100 milliárd dollárt. Ennek tükrében kell majd mindenkit leminősíteni."

"A Facebook még így is jó üzletet csinált, de a magánbefektetők befürödtek. Pedig nagyon jó időszak köszönthetett volna be: ha a részvények induló árát jól határozták volna meg akkor most az emberek az utcán táncolnának. Így viszont elmúlt a lelkesedés. A tőzsdére lépések korszaka egyelőre lezárult, szeptember végéig nem számíthatunk semmi érdekesre" - fejtette ki a szakember.




Érdekes hír, hogy komoly veszteséggel adott túl Facebook-részvényein az internetes szektor legendás befektetője, Mark Cuban.
A befektetési guru szerint az árfolyamesés egyik oka, hogy túl sok részvényt bocsátott ki a vállalat. Az, hogy a mobil alkalmazásának terjedéséből nem tud profitálni a cég, kockázatot jelent, viszont az internetes szektor mindegyik szereplője ezzel a problémával küzd, esete nem egyedülálló - nyilatkozta a CNBC-nek. 




Cuban szerint az árfolyamra nyomást gyakorolt, hogy sok, 421 millió darab részvényt bocsátott ki a társaság. A LinkedIn példáját hozta fel, ami 8,4 millió darab részvényt bocsátott ki és a részvény árfolyama felrobbant. "Ha a Facebook csak 8,4 millió darab részvényt vitt volna piacra 421 millió helyett, a részvények árfolyama most 200 dollár lenne. Vagyis csak a körülményeknek köszönhető, hogy beszálltam a részvénybe és hogy végül kiszálltam belőle" - mondta a befektető.A Facebook részvényei bő 1 hónapja forognak a tőzsdén, de az árfolyam mélyzuhanása félelmetes méreteket öltött.


A részvénykibocsátás körüli technikai problémák, valamint a cég ellen indított perek álltak is segítettek a mélyrepülésnek.

A befektetők amiatt is aggódnak, hogy a társaság hogy profitál majd a közösségépítő szolgáltatások mobilos használatának terjedéséből.




Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com