Fazekas: nőtt a hüvelyes növények termőterülete

Magyarországon a hüvelyes növények vetésterülete az elmúlt években jelentősen nőtt, de továbbra is csak kis részét adja a gabona és olajos növények által uralt hazai szántóföldi növénytermesztésnek, az agrártárca támogatási konstrukciókkal ösztönzi termesztésüket - mondta a földművelésügyi miniszter csütörtökön Budapesten egy szakmai konferencián.

Az agrártárca által a hüvelyesek nemzetközi éve alkalmából szervezett szakmai konferencián Fazekas Sándor elmondta: a hüvelyes növényeket 2015-ben 116,7 ezer hektáron, a teljes szántóterület 2,7 százalékán termesztették.

fff

Megemlítette, hogy a szárazborsó és a zöldborsó mellett - fehérjetartalma miatt - jelentős a szója termesztése is, bár utóbbi növény a hivatalos besorolás szerint nem a hüvelyesek, hanem az olajos magvak kategóriájába tartozik.

Nagyrészt a termesztéshez kötött támogatások bevezetésének köszönhetően a szója területe kétharmaddal, a szárazborsóé pedig egyötöddel növekedett 2014 és 2015 között - közölte a miniszter.

Kiemelte: a versenyképes és fenntartható élelmiszertermelés jövője a GMO-mentes termelésben van. Ennek jegyében indított fehérjeprogramot Magyarország, melyben a hüvelyes növények fontos szerepet töltenek be. A termelés ösztönzésére támogatási konstrukciót dolgoztak ki.

A miniszter hozzáfűzte: a SAPS és a zöldítési támogatás együttes, hektáronként mintegy 73 ezer forintot kitevő összege mellett a hüvelyeseknél további két jogcímen hektáronként mintegy 58 ezer forint termeléshez kötött támogatás kifizetésére nyílt mód a 2015. évi kérelmek után.

Vladimir Rakhmanin, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) európai és közép-ázsiai regionális képviselője arról beszélt, hogy a hüvelyesek nagyon fontos növénycsoportot képeznek az emberi táplálkozásban, az állatok takarmányozásában és a talaj termőképességének fenntartásában, javításában is. Az ENSZ a mostani tematikus évvel erre szeretné a világ figyelmét felhívni.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com