Fazekas Sándor: Növelni kell a hazai vadhúsfeldolgozó kapacitást

Növelni kell a hazai vadhúsfeldolgozó kapacitást, mert az exportált magyar vadhús egy része feldolgozatlanul kerül külföldre, miközben azokat kiszerelt húsként vagy készáruként is értékesíteni lehetne - mondta a földművelésügyi miniszter szerdán Soponyán, ahol látogatást tett a VADEX Mezőföldi Zrt. vadfeldolgozó üzemében.

fazekasFazekas Sándor kijelentette: egyértelmű kormányzati elhatározás a hazai vadhúsfogyasztás növelése, de a kivitelt is növelni akarják.

Ehhez szintén elengedhetetlen a feldolgozó kapacitások bővítése, amiről egyeztetett is a cégvezetéssel - tette hozzá.
A tárcavezető szerint komoly lehetőség van a vadhúskészítmények előtt a közétkeztetés területén, miközben az erdei termékkínálat részeként az ivólevekkel, lekvárokkal, fűszerekkel együtt "egész étkezési kultúrát képeznek".

Kérdésre elmondta, a soponyai feldolgozóüzem bővítéséről a jövőben születhet döntés, miután megjelentek a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) élelmiszeripari kapacitásbővítést célzó pályázatai.
Majoros Gábor, a Vadex vezérigazgatója kiemelte: a több mint negyvenéves múlttal rendelkező soponyai üzemükből a termékek 90 százaléka exportra kerül és csak 10 százalék jut a belföldi piacra. Elmondta, hogy Magyarországon évente mintegy 11 ezer tonna lőtt vadhús árualap keletkezik, ennek 25 százalékát a Vadex vásárolja és dolgozza fel, ami összesen évi 900 tonna vadhúst jelent.

A cégvezető örvendetesnek nevezte, hogy mindkét piacon komoly keresletbővülés mutatkozik, amit a jelenlegi helyszínen és a meglévő műszaki adottságok mellett nem tudnak kielégíteni. Reményét fejezte ki, hogy a kormány támogatja majd egy új vadfeldolgozó építését, amelynek megvalósítását a térségben tervezik.
Az MTI kérdésére közölte: a kapacitásbővítés nyomán a jelenlegi 68 munkavállaló mellett további húsz embert alkalmazhatnak. (FOTÓ)

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com