Felgyorsult az uniós pénzek kifizetése

Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökének (NFÜ) nyilatkozata alapján kiderült: jelentősen felgyorsultak a napokban az európai uniós fejlesztési támogatások kifizetései, és nagymértékben emelkedtek az uniótól beérkező források is.

Petykó Zoltán elmondása alapján a korábbi vezetés idejére jellemző átlagos heti 5,5 milliárd forintos kifizetést először megemelték heti 15 milliárd forintra, majd a harmadik negyedévben már közel heti 20 milliárd forintra növelték. A Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség végleges célja a kifizetéseket illetően pedig a heti 30 milliárd forint lesz.

Az elmúlt egy évben a projektek száma dinamikusan nőtt a korábbi időszakokhoz képest, így az NFÜ 75 százalékkal gyorsabbá vált, mint a kormányváltás előtt.

A kifizetések mértéke is 176 százalékos növekedést mutat az adatok alapján.

Csak ebben az évben mintegy 7600 támogatói döntés született, amely 850 milliárd forintot, illetve körülbelül 8400 szerződést, amely mintegy 900 millió forintot jelent. Ez összesen, a 2011-ben becslések alapján 15400 projektet foglal magában. A novemberi összesítések alapján Magyarország az ötödik helyet foglalja el a nemzetközi rangsorban az időközi kifizetéseket tekintve.

NFÜ

Az NFÜ elnöke azt is hozzátette, hogy az intézményrendszer adminisztrációs terhei az év vége felé egyre jobban növekedtek, azonban most is a legfontosabb az, hogy időben teljesítsék a kötelezettségeiket, szabályos keretek közt. Az elnök elmondása szerint Magyarország jó úton halad afelé, hogy az uniós forrásokat megfelelően használja fel, különösképp az elmúlt év mutat erre jó példát.

Petykó Zoltán azt is elárulta, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség több olyan lépést is bevezetett nemrégiben, amely a gyorsabb ügyintézést teszi lehetővé. Ennek értelmében egységesebb lett a szabályozás, valamint átláthatóbb, egyszerűbb, gyorsabb a végrehajtás, amely a jogszabályi környezet átalakításának köszönhető. Ehhez hozzátartozik még az is, hogy bevezettek több elektronikus pályázati alkalmazást, és gyorsabb ügyintézést lehetővé tevő eszközt.

A jövő évre vonatkozó tervekből kiderült, hogy körülbelül 1500 milliárd forint értékben születnek majd támogató jellegű döntések. A 2012-es évi költségvetésben a tervek szerint az Új Széchenyi Terv programjának keretében körülbelül 1400 milliárd forint európai uniós forrás kifizetésével lehet számolni. Ez hozzájárul az ország megújításához, a gazdaság fejlesztéséhez, és a társadalom megerősítéséhez. (MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com