GfK: javultak a fogyasztói várakozások a második negyedévben

Javultak a fogyasztói várakozások és emelkedett a vásárlási hajlandóság a második negyedévben Magyarországon - derül ki a GfK Hungária keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményéből.

A GfK Komplex Fogyasztói Bizalom Index kissé emelkedett, a márciusban mért 164,8 pontot követően júniusban 167,4 pont volt.

gfk_logo3

A fogyasztói várakozások indexének értéke 4 százalékpontos emelkedés után 183,5 pont lett. A piackutató társaság tájékoztatása szerint ennek oka, hogy a rövid távú gazdasági javulásban reménykedők aránya 2 százalékkal nőtt, így 21 százalék.

A komplex mutatószám másik összetevője, a vásárlási hajlandóság index értéke 1 ponttal emelkedett, 149,5 ponton áll.

Márciushoz képest változtak a munkanélküliség alakulásával kapcsolatos vélekedések, 28 százalékról 22 százalékra csökkent azok aránya, akik a munkanélküliség csökkenésére számítanak, ugyanakkor 43 százalékra nőtt azok aránya, akik úgy gondolták, hogy a helyzet nem fog változni.

Az inflációs várakozások nem változtak számottevően, a lakosság mintegy 60 százaléka továbbra is az árak emelkedésére számít. A válaszadók átlagosan 5 százalékos drágulást valószínűsítenek a következő 12 hónapban.

A megkérdezettek 46 százaléka családja reáljövedelmében az inflációnál kisebb mértékű növekedést vár, vagyis a reáljövedelme csökkenését prognosztizálja.

A hitelfelvételi kedv lényegében nem változott az első negyedéves eredményekhez képest, a válaszadók 25 százaléka gondolja úgy, hogy most nem alkalmas az idő hitelfelvételre, 63 százalékuk pedig soha nem venne fel hitelt. A közlemény szerint ennek egyik oka az lehet, hogy minden harmadik megkérdezett a kamatok növekedését tartja a legvalószínűbbnek a következő 12 hónapban. Az előző negyedévhez képest enyhén emelkedett a hitelkamatok stagnálását prognosztizálók aránya.

A márciusban mért 35 százalékhoz képest júniusban már a lakosság 49 százaléka tartotta jó befektetésnek a lakásvásárlást, és nőtt azoknak az aránya is, akik inflációs várakozások vagy üzleti okok miatt vásárolnának ingatlant. A lakása eladására mindössze a megkérdezettek 18 százaléka tartotta elérkezettnek az időt.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com