GKI: a fővárosi lakáspiacon tovább nőtt az optimizmus, vidéken kevésbé

A teljes ingatlanpiaci várakozásokat jelző GKI-MGYOSZ fővárosi ingatlanpiaci indexe 4 ponttal magasabb az előző negyedévinél, míg az ország egészére vonatkozó jelzőszám gyakorlatilag megegyezik a júliusi számmal.

Az egy évvel ezelőtti értékeket az előbbi 10, az utóbbi 7 ponttal haladja meg.



Az elemzés szerint a kilátások javulása Budapesten a pesti belváros és zöldövezet, valamint a panellakások esetében következett be. Kelet-Magyarországon a családi házak kivételével kissé javultak a várakozások, ugyanakkor a nyugati országrészben a panellakások kivételével kedvezőtlen irányú változás volt.

A lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások alig változtak az előző felméréshez képest.

A biztos szándékú körben 16 százalékos csökkenés, a valószínű szándékú körben 8 százalékos növekedés következett be. Ez a kisebb elbizonytalanodás egyfajta negatív korrekciót jelent, a korábbi, jelentős lelkesedés kicsit csökkent, de a pozitív tendencia továbbra is érezhető.

A GKI adatai szerint a lakásvásárlási hajlandóság 8 éves csúcson áll, hasonlóan kedvező adatok 2008 végén voltak regisztrálhatók. A lakásfelújításra és korszerűsítésekre vonatkozó kilátások esetében elég komoly visszaesés következett be az egy negyedévvel ezelőtti felmérés eredményeihez képest. Az ilyen akciókra biztosan vállalkozók aránya 28, a valószínűleg vállalkozóké 2 százalékkal csökkent. Éves visszatekintésben az előbbiek száma 24 százalékkal csökkent, az utóbbiaké viszont 25 százalékal növekedett - azaz összességében még így is pozitív a kép.

A használt lakások várható áremelkedési ütemét illető várakozások Budapesten lényegében megegyeznek az egy negyedévvel ezelőttivel: áremelkedésre a felmérést követő egy évben a válaszadók 28 százaléka, kisebb-nagyobb árcsökkenésre pedig 19 százalékuk számít.

A GKI telekpiaci indexeinek értéke októberben a fővárosra vonatkozóan 4, az ország egészét illetően 5 ponttal emelkedett az előző felméréshez képest. Így az országos index csaknem visszatért a fél évvel ezelőtti szinthez, a fővárosi még kissé elmarad attól. A várható eladási árakra vonatkozó várakozások nem sokat változtak. A kapott válaszok alapján a következő 12 hónapban 3-6 százalékos áremelkedés valószínű a telekpiacon.

Az irodapiaci kilátások az elmúlt két évben elég hullámzóan alakultak, nincs határozott tendenciájuk. 2016 októberében a GKI irodapiaci indexeinek értéke a fővárosra vonatkozóan gyakorlatilag nem változott, az ország egészére vonatkozóan viszont 4 ponttal csökkent.

Az októberi felmérés során 110 ingatlanokkal foglalkozó cég, valamint 1279 vállalat válaszolt, a lakossági minta pedig reprezentatív, ezerfős volt. A felmérés az idei évtől a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) támogatásával készül.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com