Gyenge kezdés várható az európai tőzsdéken
Veszteséges kezdéssel követhetik az amerikai és az ázsiai piacokon kialakult többnyire negatív trendet pénteken az európai tőzsdék.
A határidős indexjegyzések alapján pénteken az európai tőzsdék veszteséggel nyitnak. A frankfurti DAX a kezdéskor 129 ponttal, 10 276 pontra, a londoni FTSE-100 index 63 ponttal, 6856 pontra, a párizsi CAC-40 index 52 ponttal, 4391 pontra csökken.
Csütörtökön az európai indexek többségében nyereséggel zártak, a frankfurti DAX index viszont 0,31 százalékkal gyengült. A párizsi CAC-40 index 0,26 százalékkal erősödött, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,02 százalékkal, az európai FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,13 százalékkal emelkedett.
A londoni FTSE-100 index 1,02 százalék nyereséggel, a 6955 pontos másfél éves csúcs közelében, 6919 ponton zárt csütörtökön. Európában a londoni piacon éreztette leginkább a hatását a kőolajtermelő országok algíri tanácskozásán létrejött megállapodás a kitermelés korlátozásáról. A Shell részvénye több mint hat százalékkal, a BP papírja négy százalékkal erősödött.
A frankfurti tőzsdeindex csütörtöki esésének az oka a Deutsche Bank (DB) pénzügyi stabilitásával szemben kialakult befektetői aggodalom volt, ami végül a bank New Yorkban jegyzett papírjainak árfolyamvesztése révén az amerikai piacokon is szinte minden részvénykategóriában jó okot szolgáltatott a korábban elért árfolyamnyereségek negyedév végi lefölözésére.
Az amerikai piacon a DB részvénye negatív rekordot állított be csütörtökön és számos befektetési alap csökkentette a papír súlyozását portfoliójában. A művelet az egész pénzügyi szektorban megterhelte a részvényárfolyamokat és az indexeket lefelé nyomta.
A negyedév végi profitkivétel a Deutsche Bank árfolyamvesztésén keresztül az ázsiai piacokra is áthúzódott. A vezető tőzsdék Kína kivételével veszteséggel indították el a pénteki globális kereskedési napot.
Az európai kezdés előtt másfél órával Tokió 1,3 százalék, Hongkong 1,4 százalék, Szöul 1,0 százalék, Tajvan 1,1 százalék veszteséget mutatott. A sencseni és sanghaji tőzsdéken jegyzett vezető papírokat követő CSI300 index viszont 0,4 százalékkal erősödött.
Az európai kereskedésre pénteken a szeptemberi euróövezeti inflációs és augusztusi foglalkoztatási adatok lehetnek hatással. A Deutsche Bank problémái nyomán pedig különös befektetői figyelem irányulhat a Commerzbank helyzetére, miután a német pénzintézet megerősítette a drasztikus leépítésről és az osztalékfizetés leállításáról szóló sajtóhíreket. Negyedéves eredménybeszámoló nagyobb vállalat részéről pénteken nem esedékes.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások