Heti makronaptár - A jegybank kamatdöntő ülésére figyel a piac

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülése lesz a jövő hét egyik legfontosabb eseménye a piacok számára, ezen kívül államháztartási, valamint kiskereskedelmi adatok is megjelennek.

Hétfőn közöl a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) részletes tájékoztatást az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről. Az előzetes adatok szerint az központi alrendszer augusztusi hiánya 20,8 milliárd forint volt, az első nyolc havi államháztartási deficit pedig 914,9 milliárd forintot tett ki. A 2014. január-augusztusi hiány 858,8 milliárd forint volt.

A két év azonos időszaka közötti különbség elsősorban az uniós források eltérő alakulása miatt jelentkezett.

MNB

Kedden tartja szeptemberi kamatdöntő ülését az MNB, ahol piaci elemzők egybehangzó véleménye szerint augusztushoz hasonlóan nem változtat az alapkamat 1,35 százalékos szintjén.

A jegybank monetáris tanácsa utoljára júliusban csökkentette 15 bázisponttal az alapkamatot, amely ezzel rekord alacsony szintre került. A testület akkor jelezte, hogy az így beállított kamatszint megfelel a 3 százalék, plusz-mínusz egy százalékpontos inflációs cél elérését szolgáló monetáris feltételeknek, és ezért hosszabb ideig nem lesz indokolt változtatni rajta. Piaci várakozások szerint az első szigorító lépés legkorábban 2016 második felében várható. Ha azonban a külső körülmények kedvezően alakulnak és az infláció is az alappályánál alacsonyabban alakul, akár jövő év végéig is 1,35 százalékon maradhat az alapkamat.

Szerdán közli a jegybank a második negyedéves fizetési mérleg és külfölddel szembeni állományok alakulását. Az első negyedévben a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg egyenlegéből számolt külső pénzügyi többlet a szezonálisan megtisztított adatok szerint 2,86 milliárd eurót (871 milliárd forintot) tett ki, és elérte a negyedéves GDP 11 százalékát.

Csütörtökön közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a júliusi részletes kiskereskedelmi adatokat. Az előzetes adatok alapján 7,0 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene júliusban a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt, az előző év azonos időszakához képest. Ezzel 2013 júliusa óta, két éve megszakítás nélkül nőtt a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com