HITA: magyar cégek a tallinni élelmiszeripari kiállításon

hitaA Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) támogatásával 11 magyar vállalkozás vesz részt az idén 15. alkalommal megrendezett Tallinn FoodFair 2013 Nemzetközi Élelmiszeripari Kiállításon - közölte a HITA szerdán az MTI-vel.

A HITA második alkalommal jelenik meg a tallinni kiállításon, amely Észtország és - a RigaFood mellett - a régió egyik legnagyobb vására. Az eseményen évről-évre több mint 100 főkiállító regisztrál.
A Tallinn FoodFair-en való részvétel célja az észt-magyar bilaterális kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése és további magyar exportlehetőségek feltárása a Baltikumban. A kiállításon a hagyományos baltikumi résztvevőkön túl skandináv, olasz, cseh, és moldáv cégek is bemutatkoznak, és az itt kialakított kapcsolatok jó lehetőséget teremtenek az orosz, ukrán és finn piacra való bejutásra is - fejti ki a közleményben a HITA.

Az október 30-tól november 1-jéig tartó vásár látogatói a közlemény szerint a már a nyitónapon nagy érdeklődéssel keresték fel a magyar standot, ahol számos jellegzetes magyar terméket kóstolhattak meg: a Bergland cukorkákat, a Szicsek pálinkákat, a Zsanna Manna természetes anyagokból készült látványos édességeit, a Detki kekszeket, a Törley Pezsgőpincészet áruit, a Domi fokhagymából készült termékeit, a Hunland Food dió- és mák készítményeit. Bemutatkoznak továbbá a Mirelite Mirsa, az Abonett és a Buszesz termékek, és a Magyarmet Bt. élelmiszeriparban használatos öntvényei is.
A HITA közölte azt is, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a magyar-észt áruforgalom a világgazdasági válság kirobbanása által bekövetkezett nagy visszaesés után már 2010-ben dinamikus növekedésnek indult, 2011-ben pedig ugrásszerűen megnőtt, míg a 2012. évi forgalmat a konszolidáció jellemzi. Az áruforgalmi egyenleg jelentős magyar többletet mutatott az elmúlt években.

Észtország a magyar külkereskedelmi partnerek rangsorában az 50. helyet foglalja el (exportban 47., importban 55. hely). A balti ország részaránya a teljes magyar külkereskedelemben 0,11 százalék. Az észt exporton belül Magyarország a 38. helyen áll 0,2 százalékos részesedéssel, az észt importon belül pedig a 19., 1,2 százalékos részaránnyal.

Az Észtországba irányuló magyar export közel háromnegyedét a gépek és szállítóeszközök főcsoport forgalma teszi ki. A korábban meghatározó szerepet játszott élelmiszerek, italok, dohány főcsoport súlya csökkent az utóbbi években, és már csak 9,2 százalékos részesedéssel bír a kivitelben, szemben a 2010-es 21,6 százalékkal. Utóbbi csoportban a magyar termékek zászlóshajója a Törley pezsgő, amelynek észtországi forgalmazója rekordévet zárt 1,9 millió eladott palackkal - olvasható a HITA közleményében.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com