HVG: az „összedöntött” devizahitel-szerződés csak blöff

Egy korábbi, a sajtóban szenzációként terjedő hír szerint a Pécsi Ítélőtábla döntése alapján Léhmann György ügyvédnek sikerült "összedöntenie" az OTP Bank egyik devizahiteles szerződését. A hvg.hu birtokába került ítélet alapján azonban a devizahitelesek öröme elhamarkodott volt: a hírportál szerint klasszikus patthelyzet alakult ki a jogkövetkezményeket illetően, ráadásul a szerződés továbbra is érvényes és teljesíthető.

Forrás: hetivalasz.hu Forrás: hetivalasz.hu

A szeptember 19-i ítélet alapján a másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla a devizaadósoknak adott igazat az OTP-vel szemben. Teljesítette a keresetüket, és a bankot az első- és a másodfokú perben egyaránt pervesztesnek ítélte és a rá eső perköltségek, valamint az eljárási illetékek megfizetésére kötelezte.

Léhmann György ügyvéd a Somogyi Hírlapnak az  alábbiakat nyilatkozta a pécsi Ítélőtábla határozatáról: "Azt hiszem, összedöntöttem a devizahitel-szerződést" A több mint hétszáz devizahiteles-ügyben eljáró siófoki ügyvédnek ez az első jogerős nyertes pere.

A hvg.hu azt írja, hogy az ítélet alapján a fentiekből egyáltalán nem következik az, hogy a bíróság helyre is állítja az eredeti állapotot. Klasszikus patthelyzet alakult ki. A perben az adósok, arra kérték a bíróságot, hogy az állapítsa meg, érvénytelen a devizahitel-szerződésükben az a pont, amely feljogosította a pénzintézetet a hiteldíj (a hitelkamat, illetve az egyéb költségek) egyoldalú módosítására, s hogy ez a pont rájuk nézve a szerződés megkötésétől nem jelent kötelezettséget. A céljuk lényegében az volt, hogy a bíróság visszamenőlegesen érvénytelenítse az OTP egyoldalú díjemeléseit.

Az adósok 2007-ben vettek fel 19 év futamidőre 8 millió forint értékű svájcifrank-hitelt. A szerződéskötést elfogadták, hogy az OTP rájuk nézve hátrányos módon, egyoldalúan megváltoztathatja a hitel költségeit. Amikor azonban a bank ehhez az eszközhöz nyúlt, beperelték.

Nem igaz a szerződés „összedőlése”

Az első fok semmire sem jó ítélete után, a másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla már az adósoknak kedvezőbb döntést hozott, mely szerint teljes egészében érvénytelen a fent említett pont. A szerződés joghatásainak megsemmisítéséről azonban nincs szó, a hibás feltétel kihagyásával, változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket. A szerződést azért tekintik teljesíthetőnek, mert a változással az nem vált az adós számára terhesebbé. Léhmann állítása tehát nem teljesen fedi a valóságot: nem dőlt össze a szerződés.

A továbbiakban a kérdés az, hogy amennyiben utólag veszik ki a szerződésből az egyoldalú szerződésmódosításos pontot, hogyan számoljanak el a felek a kamatemelésekkel kapcsolatban. Erről nincs bírósági döntés. Szerintük arra sincs mód, hogy az érvénytelen feltétel helyett új, a felek egyenlőségét helyreállító feltételt szabjon meg.

A perköltségek elosztásánál sem egyértelmű a helyzet. A Pécsi Ítélőtábla úgy döntött az adósok javára, hogy a bank perköltségeit is mérsékelte. Az adósoknak elengedte az illetéket, a bank fizet, de csak 36 ezer forintra csökkentett összeget. A 48 ezer forintos fellebbezési illetéket szintén a pénzintézet állja.

A bank közölte, hogy fellebbez, és a Kúria elé viszi az ügyet.

Léhmann György az Index szerint egyébként egy másik – a Raiffeisen Bankkal szembeni – devizahiteles pert is nyert. Az ügyvéd szerint az eset részletei szinte pontosan megegyeznek a fent taglalt OTP elleni perével. Itt is a kamat bank általi egyoldalú módosításának nem átlátható feltételrendszere volt a kérdéses terület.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com