Infláció és ipari termelési adat a jövő heti hazai makronaptárban

Több fontos hazai makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten, egyebek közt inflációs, valamint ipari termelési adat. Egy kivételével az összes jövő héten esedékes adatközlés a szerdai napra esik.

MNB_logo_emblema_arany_hunA márciusi fogyasztói árindex és a februári ipari termelés mellett kiskereskedelmi és külkereskedelmi statisztikát is közöl szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Februárban 1,0 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak a tavalyi év azonos hónapjához képest, míg januárhoz képest 0,5 százalékkal emelkedtek. Az előző hónappal összehasonlítva tavaly július óta először emelkedett a fogyasztói árindex, ami jelezheti az eddigi csökkenő trend megfordulását.

A februári adatban főleg az üzemanyagok, valamint az élelmiszerek árának emelkedése játszotta főszerepet. Mindazonáltal elemzők a következő hónapokra is negatív inflációval számolnak, a várakozások szerint akár nyár végéig is fennmaradhat ez a trend.

A februári ipari termelés előzetes adatai jelennek meg a jövő héten szerdán, a részletes adatokat később, április 14-én közli a KSH. Januárban 5,3 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a belföldi értékesítés 3,7, a kivitel 5,7 százalékkal bővült éves szinten.

Az új rendelések januárban 29,7 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit, a belföldi új rendelések 11,1, az export rendelések 32,2 százalékkal nőttek. Elemzők szerint a magyar ipar a következő hónapokban is tarthatja növekedési ütemét.

A februári kiskereskedelmi termékforgalomra vonatkozó első becslését is publikálja szerdán a statisztikai hivatal. Januárban 8,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 5,7, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 12,2, az üzemanyag-kiskereskedelemben 9,4 százalékkal emelkedett az értékesítés a naptárhatástól megtisztított adatok szerint.

Szintén első becslést közöl a KSH a január-februári külkereskedelmi forgalomról. Januárban a kivitel volumene 7,4, a behozatalé 5,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos hónapjának szintjét, a külkereskedelmi mérleg aktívuma 709 millió euró volt. Euróban kifejezve az export 3,7, az import 0,7 százalékkal nőtt tavaly januárhoz képest.

Szerdán hozza nyilvánosságra a Nemzetgazdasági Minisztérium az államháztartás márciusi előzetes adatait. Februárban az államháztartás hiánya 256,9 milliárd forintot tett ki, amely jóval alacsonyabb az előző év azonos hónapjának 407,9 milliárd forintos hiányánál. Kedvezőbb lett a tavalyinál az első kéthavi hiány is: az idei 310,7 milliárd forinthoz képest 2014. február végén az államháztartás központi alrendszerének hiánya 483,3 milliárd forint volt. Az idei kéthavi hiány az éves előirányzat 35,4 százaléka, tavaly 58,5 százaléka volt.

Szintén szerdán teszi közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a monetáris tanács márciusi kamatdöntő ülésének rövidített jegyzőkönyvét. A március 24-i ülésen tavaly július óta először csökkentett kamatot a jegybank, így az alapkamat 15 bázisponttal 1,95 százalékra csökkent.

A jegyzőkönyvből kiderül, hogy a testület egyes tagjai miként szavaztak, emellett a dokumentum megerősítheti a további kamatcsökkentésekre vonatkozó várakozásokat.

Pénteken a szálláshelyek februári forgalmának alakulásáról közöl adatokat a KSH. Januárban 8,9 százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma az előző évhez képest, a külföldi vendégek 7,5, a belföldiek 10,5 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el.

A vendégek száma is nőtt tavaly januárhoz képest, a külföldieké 10,8, a belföldieké 10,2 százalékkal. A szálláshelyek bruttó árbevétele 21 milliárd forint volt, 18 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com