Infláció - NGM: pozitív a csökkenési ütem mérséklődése

Pozitívnak nevezte Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára a fogyasztói árak csökkenésének márciusi mérséklődését szerdán az M1 aktuális csatornán.

kshA Központi Statisztikai Hivatal szerdán azt közölte, hogy a fogyasztói árak a februári 1 százalékos csökkenés után márciusban kisebb ütemben, de szintén mérséklődtek: átlagosan 0,6 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban.

Balogh László hangsúlyozta, hogy a márciusi adat "tökéletesen illeszkedik" az elmúlt időszak trendjébe: az árszínvonal csökkenő ütemének mérséklődésébe.

A negatív inflációban a továbbra is alacsony olajárak és a rezsicsökkentés hatása is tükröződik - jegyezte meg.
Elemzők szerint augusztusig is eltarthat a negatív infláció, a mérték azonban egyre csekélyebb lehet és egy-egy hónap kivételt is jelenthet.

A defláció enyhülése felé hat a belföldi kereslet élénkülése, de ellensúlyt képez az olajárak esése, az európai deflációs környezet, az orosz élelmiszerembargó és a Magyar Nemzeti Bank újabb kamatcsökkentési ciklusa.

Az elmúlt 40-45 évben nem volt negatív infláció Magyarországon, nem csökkentek statisztikailag kimutathatóan a fogyasztói árak - mondta Balogh László, hozzátéve, hogy az infláció kedvező alakulásához hozzájárult a forint erősödése, illetve a magyar gazdaság stabil növekedése, az adósságállomány csökkenése és a pénzügyi egyensúly javulása is.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy hetedik hónapja, 2014 szeptembere óta negatív az infláció, ugyanakkor túl sokáig ez a folyamat sem lehet kedvező. A negatív szám fokozatosan közelít a nullához, illetve ahhoz a ponthoz, ahol az infláció értéke az inflációs célt el fogja érni - hívta fel a figyelmet.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez eljuttatott közleményében egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a tartósan alacsony infláció kedvező a bérből élőknek és a nyugdíjasoknak is, mert emelkedik a jövedelmük vásárlóértéke.

A növekvő reáljövedelmek a fogyasztás és a megtakarítások bővülését erősítik, ezek pedig a gazdasági növekedést segítik.

A vállalkozások számára a mérsékelt inflációs környezet növeli a kiszámíthatóságot. Az alacsony infláció lehetővé teszi a hozamok csökkenését, ami könnyíti a cégek és az új beruházások finanszírozását, amely végül szintén a gazdasági teljesítmény bővülését vonja maga után - emelte ki a tárca.

Bár márciusban már jelentősen drágult az üzemanyag, az olajárak továbbra is messze elmaradnak a korábban jellemző szinttől, ami jelentősen meghatározza az európai és a hazai inflációs folyamatokat - tették hozzá a közleményben.

Az NGM közölte, hogy a következő hónapokban fokozatosan élénkülő árdinamikára számít, így az év második felében pozitív tartományba kerülhet a mutató, de várakozásaik szerint így is egész évben mérsékelt marad az infláció.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com