Ismét leminősítették Magyarországot

Amióta napirendi téma lett a híradókban és a gazdasági hírportálokon a gazdasági világválság, azóta foglalkoznak az emberek aktívabban a hitelminősítésekkel.

Efféle minősítések korábban is történtek, gyakran heti szinten akár többször is, de nyugodt gazdasági légkör esetében – ha beszélhetünk ilyenről – mindez nem járt különösebb negatívumokkal, ám recesszió idején egy egész állam lakosságára komoly terheket róhat.

Magyarországnak az elmúlt hónapokban többször is kijutott a hitelminősítésből és sajnálatos módon inkább le-, mint felminősítettek minket az érintett hivatalok. A mai napra virradóra a japánok is célba vettek minket, a keleti szigetországból származó Rating and Investment Information, avagy rövidebb és közismertebb nevén R&I szintén leminősítette hazánk szuverén adóbesorolását, amely így egy fokozattal lejjebb, a BBB mínusz kategóriába került. ennél alacsonyabb szint már nem létezik egy ország számára, így kijelenthető, hogy a befektetési kategória legalsó szintjén vagyunk.

Információink szerint ezzel a döntéssel az R&I újabb szeget ütött Magyarország egyre csak gyengülő gazdasági helyzetének koporsójába.

A japánok azért tartották szükségesnek a leminősítést, mert az IMF és az Európai Unió által folytatott tárgyalások rendkívül lassú ütemben zajlanak, magyarán az országtól teljesen kívülálló okok miatt szenvedtünk el ismét leminősítést, amellyel ezúttal a legalsó szintre kerültünk.

Legutóbb november 21-én sorolták Magyarországot alacsonyabb kategóriába, az akkori negatív kilátásokat pedig továbbra is fenntartják a hitelminősítők. Információink szerint a Rating and Investment Information leminősítésének közvetlen hatásai nem lesznek sem a forint árfolyamára, sem a BUX-ra.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com