Jövő év elején kezdi meg nyíregyházi hűtőgépgyárának fejlesztését a svéd Electrolux

Az új gyártósorok megrendelésével kezdi meg nyíregyházi hűtőgépgyárának összesen 100 millió euró (33,4 milliárd forint) értékű fejlesztését 2020 elején a svéd Electrolux Group - közölte az Electrolux Lehel Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón pénteken a nyírségi nagyvárosban.Gönczy Sándor elmondta, az óriásvállalat hazai történetének legnagyobb volumenű, 2023-ig tartó beruházása során teljesen megújul a gyártási technológia Nyíregyházán és lecserélik az itt gyártott kétféle termékcsaládot is.

    
Az új beruházás részeként bevezetik a digitális, ipari-automatizációs és robottechnológiát, amivel a nyíregyházi gyár fokozatosan átáll a felsőkategóriás, többek közt az internethez kapcsolható okos készülékek gyártására - ismertette az igazgató, hozzátéve, a beruházás a tervek szerint lényegében nem érinti a munkavállalói létszámot, képzéseket azonban fognak indítani a dolgozók számára.
    

A részletekről szólva azt mondta, a projekt előkészítése a napokban kezdődött meg, 2020 elején rendelik meg a kulcsfontosságú gyártósorokat, amelyek várhatóan egy éven belül érkeznek meg.

Ezután 2021-től fokozatosan fogják átalakítani az üzemet, a hűtőszekrények gyártási folyamatát - az Ipar 4.0 irányelveinek megfelelően - teljesen automatizálják, bevezetik a tervezés során a szimulációt, lemodellezik a minőségbiztosítási és logisztikai folyamatokat, valamint a munkaerő szervezésében is fontos szerepet kap a digitalizáció - ismertette.
    

Gönczy Sándor megjegyezte, mintegy ezer dolgozót foglalkoztató, 2005-ben alapított üzemben eddig közép- és felsőkategóriás gépeket gyártottak, ezek piaci szempontból is nagyon fontos termékei az Electroluxnak. Az alulfagyasztós hűtőszekrényeket nagyrészt a kelet-európai, a nagyméretű, egyajtós hűtő- és fagyasztószekrényeket pedig inkább a skandináv piacon értékesítették, ez a termékbázis az alapja a fejlesztésnek is - tette hozzá.
    

Szentpéteri Ferenc, az Electrolux nyíregyházi gyárának igazgatója a tájékoztatón elmondta, Nyíregyházán nemrégen gyártották le a tízmilliomodik hűtőgépet, ezeket egymás mellé állítva egészen Los Angeles-ig érne a sor. A jubileumi, kiállított darabot a pénteki Modern Gyárak Éjszakája alkalmából a látogatók is megtekinthetik az üzemben - tette hozzá.
   

Kovács Ferenc, a szabolcsi megyeszékhely kormánypárti polgármestere kifejtette, a Electrolux-csoporton belül, illetve a város életében is meghatározó gyárrá nőtt ki magát az itteni üzem, amely a most induló fejlesztéssel a mai tudás szerinti legmodernebb, csúcstechnológiás gyártóbázissá növi ki majd magát. Az Electrolux évente több mint 60 millió háztartási és professzionális készüléket értékesít több mint 150 országban. Az Electrolux-csoport forgalma 2018-ban 12,4 milliárd euró volt, alkalmazottainak száma 54 ezer.
    

A svéd óriásvállalat Magyarországon Jászberényben és Nyíregyházán működtet gyárat. A cégcsoport szeptemberben jelentette be, hogy jászberényi porszívógyártást és a szabadonálló hűtőgépek gyártásának jelentős részét külső partnerekhez szervezi át; a szervezetátalakítással járó létszámleépítés körülbelül 800 Electrolux dolgozót érinthet a jászsági városban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com