Jövőre már csaknem 650 MFB-ponton várják a pályázók jelentkezését

Nyikos Györgyi, az MFB Zrt. EU Kompetencia Központ Igazgatóságának igazgatója - a bank korábbi tájékoztatása szerint - elmondta: az MFB Pontokon májustól elérhető, a mikro, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését szolgáló hitelt nulla százalékos kamat mellett lehet igényelni a közép-magyarországi régión kívüli vállalkozásoknak.

A kormány a jelentős érdeklődésre tekintettel a keretösszeg megemeléséről döntött, a korábbi 44 milliárd forintról 70 milliárd forintra növelte a keretet.



A legtöbb érdeklődő vállalkozás a feldolgozóiparban (23,34 százalék) és a kereskedelem (19,52 százalék) területén működik, 12,27 százalékot tesznek ki az építőipari, 7,85 százalékot pedig a szálláshelyek és vendéglátásban aktív cégek igényei.

A befogadott kérelmek hiteligénye általában 150 millió forint alatt van, a gépek, berendezések beszerzésére átlagosan 41 millió forint hitelt kérnek a vállalkozások, gépjármű beszerzéshez 10 millió forint körüli összeget igényelnek - ismertette.

Idén december elején a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az MFB közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy tíz új európai uniós hitel- és vissza nem térítendő támogatással kombinált hitelprogram indul, a 2017 februárjától igényelhető termékek révén összesen 537 milliárd forint uniós forráshoz juthatnak a vállalkozások az MFB-pontokon keresztül. A kombinált hiteltermékeket kapacitásbővítésre, infokommunikációs fejlesztésekre, kutatás-fejlesztésre, energiahatékonysági beruházásokra és komplex élelmiszeripari beruházásokra lehet felvenni.
A 2014-2020-as programozási időszakban számottevő uniós források állnak rendelkezésre, jelentős részben pénzügyi eszközként, amelyek a vállalkozások forráshoz juttatását biztosítják visszatérítendő formában. A kormány a közvetítői hálózat kialakításáról áprilisban döntött. Az alapok alapjának menedzselési feladataival az MFB-t bízták meg, amely közbeszerzést írt ki hitelkonstrukcióknál pénzügyi közvetítői feladatokat vállaló hitelintézeti partnerek kiválasztására.

Az eljárás nyertese a Takarékbank Zrt-ből, a B3 TAKARÉK Szövetkezetből, a Budapest Bank Zrt-ből és az FHB Zrt-ből álló bankkonzorcium lett. A tagok vállalták, hogy saját fiókhálózatukon belül, az MFB Pontok arculatával megkülönböztetett fiókokban közvetítik az uniós kombinált hiteltermékeket - számolt be az MFB igazgatója. Az MFB Pontok biztosítják, hogy mind az EU-s forrásokból hiteltermékek, mind az MFB a saját pénzügyi termékei minél több vállalkozáshoz eljussanak országszerte, akár a kisebb településeken is.

A hitelprogram népszerűségét elsősorban a nulla százalékos kamat eredményezi, de a kereskedelmi banki kondícióknál kedvezőbb további feltételek (egyebek mellett nincs kezelési költség, rendelkezésre tartási jutalék, előtörlesztési díj, kedvező biztosítéki feltételek) is segítik az igénybe-vételt. Bártfai-Mager Andrea, a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos a közös tájékoztatón elmondta: a kormány a gazdasági növekedés, a versenyképesség növelése és a foglalkoztatás bővítése érdekében használja fel a 2014-2020 között rendelkezésre álló európai uniós gazdaságfejlesztési forrásokat.

Az MFB kiemelt figyelmet fordít a termékek fejlesztésekor arra, hogy az ország kevésbé fejlett térségeiben is gyorsan és könnyen elérhetőek legyenek a források, elősegítve a vidék felzárkózását - fűzte hozzá.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com