Kedden csődbe mehet Görögország

Úgy néz ki Görögország számára itt a vége, mert kedden éjfélkor csődbe mehet az ország, ugyanis ekkor jár le az 1,6 milliárd eurós (500 milliárd forint) egy korábbi mentőcsomag törlesztőrészlete. Amennyiben Athén nem tud fizetni – sajnos nagyon úgy tűnik, hogy nem tud -, akkor bekövetkezik az államcsőd.

Szombaton megszakadtak az egyeztetések a görög kormány és a nemzetközi hitelezők között. Alekszisz Ciprasz korábban bejelentette, hogy népszavazást fog kiírni július 5-re a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásról. Ez Brüsszelben felháborodást váltott ki és az Eurócsoport el is utasította, hogy a tervezett népszavazásra való tekintettel csúsztassák el a görög pénzügyi mentőprogram lejáratát.

Ennek ellenére a görög parlament a népszavazás kiírása mellett döntött.

Az IMF vezérigazgatója közölte, hogy a kormány népszavazásnak semmi értelme sincs, a Görögországnak összeállított európai pénzügyi segélyprogram ugyanis június 30-án lejár, a népszavazás pedig olyan javaslatokról és pénzügyi megoldásokról szólna, melyek akkor már nem is lesznek érvényben. Christine Lagarde azt is hozzátette, hogy kedden válik esedékessé a adóssághányad törlesztése is, amire ha nem kerül sor, az országnak nem lesz hozzáférése újabb IMF-finanszírozáshoz.

alekszisz_ciprasz

A görögök arra hivatkoznak, hogy eddig azért nem tudtak megállapodni a hitelezőkkel, mert azok ragaszkodnak a megszorításokhoz. A megállapodás hiányának első következménye, hogy vasárnap este Alekszisz Ciprasz kormányfő bejelentette, hétfőtől 1 hétig zárva lesznek a görög bankok és az athéni tőzsde. A görög miniszterelnök a pénzügyi stabilitási tanács ülését követően, jelentette be a bankok zárva tartását és hogy tőkekorlátozásokat is be fognak vezetni. A legfrissebb hírek szerint 60 euróra korlátozták a napi pénzfelvételt.

Ciprasz az alábbi kijelentéssel indokolta döntésüket: "A görög kormány által tett, a pénzügyi mentőprogram rövid meghosszabbítására vonatkozó kérés elutasítása európai mércével mérve váratlan lépés volt, megkérdőjelezte egy szuverén nép jogát a döntéshez" – tudta meg az MTI.

gorog_
"Ez a lépés arra indította az Európai Központi Bankot, hogy korlátozza a görög bankok számára elérhető likviditás összegét és arra kényszerítette a görög jegybankot, hogy banki szünnapra és a pénzfelvételek korlátozására tegyen javaslatot" – folytatta a magyarázkodást a görög kormányfő. Ugyanakkor Ciprasz biztosította a görög állampolgárokat, hogy bankbetéteik teljes mértékben garantálva vannak.

Ha tényleg bekövetkezik az államcsőd, az az eurózóna elhagyását jelentené, aminek komoly következményei lennének más országokra nézve is, ezért keddig még bármi történhet, hiszen mindenkinek érdeke a megállapodás.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com