Kevés adat a jövő heti makrogazdasági naptárban

Kevés fontos makrogazdasági adat lát napvilágot a jövő héten, közülük is leginkább az ipari termelési adatok tartanak igényt a befektetők érdeklődésére; így a piac leginkább a hétvégi görög tárgyalásokra figyel majd.

Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a májusi ipari termelési adatokra vonatkozó második becslését. Az első becslés szerint az ipari termelés volumene 1,5 százalékkal haladta meg májusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index 6,2 százalékkal emelkedett.

Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás májusban 0,2 százalékkal mérséklődött.

ksh

A termelés az év első öt hónapjában 6,3 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Az ipar teljesítménye huszadik hónapja megszakítás nélkül emelkedik éves összehasonlításban. Az idén a májusi adat az eddigi legalacsonyabbnak számít, míg márciusban nyolchavi rekordot döntött a termelés növekedése.

Ugyancsak kedden közli a KSH a mezőgazdasági termelői árak májusi alakulását. Áprilisban a növényi termékek 7,4, az élő állatok és állati termékek 9,0 százalékkal voltak olcsóbbak, így a mezőgazdasági termelői árak 8,0 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. A mezőgazdasági termelői árak éves összevetésű csökkenése 2013 júliusa óta tart.

Szerdán az építőipar májusi adatait teszik közzé. Áprilisban 10,8 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz képest a márciusi 12,7 százalékos öthavi rekordot döntő emelkedés után. Az első négy hónapban az építőipar termelése 9,7 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál. Az áprilisban kötött új szerződések volumene 10,6 százalékkal, a teljes rendelésállomány 38,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Szakértők szerint az építőipar termelése még nő, ugyanakkor a csökkenő rendelésállomány az év második felére az ágazat teljesítményének mérséklődését vetíti előre.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com