Kihirdették az ExxonMobil energetikai-innovációs pályázatának nyerteseit

A biogáz-használat technológiai problémáit csökkentő projekt nyerte a világ egyik vezető energetikai cége, az ExxonMobil magyar felsőoktatási hallgatóknak kiírt, The Dual Challenge elnevezésű energetikai-innovációs pályázatát, amelynek keddi, online eredményhirdetésén az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára videóüzenetben üdvözölte a vállalat kezdeményezését.Gulyás Tibor hangsúlyozta, hogy a hasonló versenyeknek köszönhetően a fiatalok közelebb kerülhetnek az innovációhoz. Jeroen Kirschbaum, az ExxonMobil Hungary ügyvezető igazgatója pedig azt emelte ki, hogy a felkészültségről, kreativitásról és innovatív gondolkodásról tanúskodó pályaművek olyan megoldásokat eredményezhetnek, amelyek egyszerre járulnak hozzá a környezet megóvásához és az életminőség javításához.

Az ExxonMobil számára az energiafelhasználásáról és az energia előállításáról szóló gondolatcsere éppolyan fontos, mint az egyre tisztább energianyerést szolgáló műszaki innováció - tette hozzá.

    
Az ExxonMobil 2000 óta mintegy 16,5 milliárd dollárt fektetett kutatás-fejlesztésbe, ezen belül pedig 10 milliárd dollárt károsanyag- kibocsátás csökkentését célzó kutatás-fejlesztési projektekbe - jegyezte meg. A beérkezett pályaműveket szakmai zsűri értékelte Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökhelyettese vezetésével, aki szerint a felsőoktatási intézmények, illetve az ott tevékenykedő hallgatók, kutatók azok, akik az innovációt "előrébb tudják vinni az országban. A magyar vállalkozások versenyképességét is ezen szereplők partnerségében látja.
    

Az első helyezett Amir Shabrin projektje lett, az Eötvös Loránd Tudományegyetem első éves doktorandusza a gáz égése során keletkező égéstermékek kezelésének problémáját vizsgálta. Ezek ugyanis olyan műszaki meghibásodásokhoz vezethetnek, amelyek csökkentik a biogáz-használat megbízhatóságát, és növelik a költségeket.
    

A második helyen egy költséghatékony "szereld magad" napelem végzett, míg a harmadik egy olyan megoldás lett, amely az otthonok energiafelhasználásának csökkentését szolgálja. A verseny első helyezettje az ExxonMobil európai technológiai központjába nyert tanulmányutat, Brüsszelbe, míg a másik két projekt készítői a budapesti vállalatánál vehetnek részt egy mentorprogramban.
    

Közleményük szerint az ExxonMobil magyarországi leányvállalata 2004-ben jött létre, több mint 1800 embert foglalkoztat, akik a kontrolling, könyvelés, informatika, ügyfélszolgálat, kitermelés (upstream), adózási és HR terület valamelyikén dolgoznak. Anyacége, az ExxonMobil Corporation, a világ legnagyobb nemzetközi tőzsdei olaj- és gázipari cége, amely a világ több mint 100 országában van jelen, és 70 ezer embert foglalkoztat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com