Kormánybiztos menti meg Európa legnagyobb acélgyárát

ilvaBezárás helyett ideiglenesen kormánybiztosra bízta az olasz kormány kedden az Ilva dél-olasz acélgyárat, amelyet az ügyészség súlyos környezetszennyezéssel vádol.

A kormánybejelentés szerint akár 36 hónapig is eltarthat, amíg Enrico Bondi kormánybiztos teljesíti a feladatát: a tarantói Ilva termelésének fenntartását egyezteti a környezetvédelmi előírásokkal. A kormánybiztos munkáját az olasz környezetvédelmi minisztérium által kinevezett öt szakértő segíti.

A már több olasz vállalatnál kormánybiztosként dolgozott Bondi nem először próbálkozik az Ilvával. Idén már a gyár ügyvezető igazgatójának nevezték ki, de ötven nap után lemondott.
Az olasz kormány két éve keres megoldást az Európa legnagyobb acélgyáraként ismert Ilva sorsára. Az 1965-ben alapított tarantói gyár több mint 11 ezer embernek ad munkát Olaszország egyik legszegényebb térségében, és további öt olaszországi üzemet működtet. A tarantói gyár évente közel 9 millió tonna acélt gyárt, egy részét az olaszországi iparnak.
A vállalkozás 1995 óta a Riva család tulajdona.

Az olasz ügyészség tavaly tömeges katasztrófaokozás és környezetszennyezés miatt vizsgálatot indított az Ilvával szemben, amely az ügyészség szerint a biztonsági intézkedések semmibe vételével az utóbbi hét évben több mint 11 ezer ember megbetegedését és halálát okozta Taranto térségében.
Az ügyészség a gyár azonnali lefoglalását és bezárását szorgalmazta, ez azonban évi 7,7 milliárd eurós veszteséget jelentett volna. A kormány a kormánybiztos kirendelése mellett döntött a Riva család részvényeinek befagyasztásáról is.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat, miután meghiúsult az Osztrák Posta leányvállalatával, az Express One-nal tervezett összeolvadása - közölte a román anyacég PR osztálya az MTI-vel pénteken.

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Tévhit, hogy az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) okozza az aszályt - szögezte le ismételten a rendszert működtető Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát.

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

http://ujhazak.com