Közel hároméves mélypontra lassult az infláció Törökországban szeptemberben

Közel hároméves mélypontra lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme Törökországban szeptemberben, ami mozgásteret biztosít a jegybanknak ahhoz, hogy tovább csökkentse a kamatokat.A török statisztikai hivatal csütörtökön közölte, hogy szeptemberben 9,26 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest. Ez a legalacsonyabb érték 2017 januárja óta, és két éve először fordult elő, hogy egyszámjegyű volt a növekedési ütem.

    
Elemzők sokkal rosszabb adatra, 15,51 százalékra számítottak az augusztusban mért 15,01 százalék után. Havi összevetésben 0,99 százalékkal kúsztak feljebb az árak, ami ugyancsak kevesebb az elemzők által várt 1,30 százaléknál. Augusztusban 0,86 százalékos emelkedést mértek az előző hónaphoz képest.
    

A feldolgozatlan élelmiszerek, az energia, az alkoholos italok, a dohány és az arany gyakran változékony árát nem számolva augusztushoz képest 0,99 százalékkal, tavaly szeptemberhez viszonyítva pedig 7,95 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. Jelentősen lassult a termelői árak emelkedésének az üteme is: tavaly szeptemberhez képest 2,46 százalékot mértek, ami jóval kevesebb az augusztusi 13,45 százaléknál. Augusztushoz képest 0,13 százalékkal nőttek a termelői árak, míg az előző hónapban 0,59 százalékkal csökkentek.
    

A pénzromlás ütemének csökkenése a külföldi befektetők mellett jó hír a török háztartásoknak és vállalatoknak. Az infláció tavaly június óta sorra 15 éves csúcsokat döntött, a legrosszabb hónapban, tavaly októberben a 25 százalékot is meghaladta a pénzromlás éves összevetésű üteme. Ugyanakkor a kedvező inflációs adatok arra ösztönözhetik Recep Tayyip Erdogan államfőt, hogy növelje a nyomást a központi bankra újabb kamatcsökkentések kicsikarására.
    

A vágtató infláció, illetve a devizaválság miatt a jegybank arra kényszerült tavaly, hogy pár hónap alatt meredeken, 24,00 százalékra emelje az egyhetes repokamatot. A jegybank monetáris politikai bizottsága idén júliusban, majd szeptemberben is jelentősen - együttesen 7,5 százalékponttal 16,5 százalékra - csökkentette az alapkamatot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com