Közösségi vállalkozást hoztak létre megváltozott munkaképességűek Pécsett

Közösségi vállalkozást indítottak megváltozott munkaképességűek több mint százmillió forintos európai uniós támogatással Pécsett - közölte a projektet megvalósító, komplex foglalkoztatással és rehabilitációval foglalkozó Retextil Alapítvány az MTI-vel.

A 2012-ben indult, a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében megvalósult projekt célja az volt, hogy a megváltozott munkaképességű embereket új, közösségi szemléletű módszerekkel vezessék vissza a munka világába. A tizennyolc, megváltozott munkaképességű ember több pilléren álló közösségi vállalkozást indított, és olyan szakmai képzést kapott, amely elengedhetetlen az általuk létrehozott szociális szövetkezet működtetéséhez. A közlemény szerint a képzés abban segíti őket, hogy az új, közös vállalkozás során felvetődő adminisztratív, stratégiai, üzleti feladatokat önállóan is menedzselni tudják.

twth_pécs_96A projekt keretében a rehabilitációs folyamatot rendhagyó együttműködés követte. Országos szintű termékfejlesztői pályázatot hirdettek azzal a céllal, hogy az alapítvány portfólióját új termékekkel és szolgáltatásokkal bővítsék, ezzel is biztosítva az induló vállalkozás piacképességét és fenntarthatóságát. Ennek érdekében a csoport a pályázaton nyertes profi termékfejlesztőkkel és dizájnerekkel kezdett el együtt dolgozni. Az együttműködés során a tudásátadást a gyártási fázisok kidolgozása és egy saját termékpaletta megtervezése követte. Ennek eredményeként a tizennyolc, megváltozott munkaképességű ember részvételével jött létre a Pécsi Szállítók közösségi vállalkozás.

A Pécsi Szállítók egy olyan, Baranya megyében egyedülálló fogyasztói közösségi hálózatot kiépítő kezdeményezés, amely biztonságos, baranyai családok által előállított élelmiszer-alapanyagokhoz juttatja a pécsi lakosságot. A közeli kistérségekben élő gazdák által kínált zöldségeket, gyümölcsöket, élelmiszereket hagyományos módszerekkel, túlzott vegyszerhasználat nélkül termesztik.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com