KSH: 7,5 százalékkal nőtt az ipari termelés 2015-ben

Tavaly decemberben az ipari termelés volumene 9,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, 2015-ben a termelés 7,5 százalékkal volt magasabb, mint 2014-ben - közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.kshDecemberben a munkanaphatástól megtisztított index 6,9 százalékos növekedést mutatott. Az előző hónaphoz viszonyítva 0,7 százalékkal csökkent az ipar kibocsátása a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint.

A munkanaphatással kiigazított éves növekedés 7,2 százalék volt tavaly.

Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatok ismertetésekor elmondta: az ipari termelés tavaly lépte túl a válság előtti szintet. Az ipari termelés 2015-ben minden hónapban nőtt, a nyers és a munkanappal kiigazított adatok szerint egyaránt.

A decemberi 9,4 százalékos növekedést novemberben 9,6 százalékos bővülés előzte meg a nyers adatok szerint, a munkanappal kiigazított decemberi index a novemberi 7,1 százalék után lett 6,9 százalék. A havi adat novemberben is visszaesést mutatott, akkor 1,4 százalékkal csökkent az ipari kibocsátás szezonálisan és munkanappal kiigazítva, ezt követte a decemberi 0,7 százalékos csökkenés.

Schindele Miklós elmondta: az adatok szerint tavaly a negyedik negyedévben összességében magasabb volt az ipari termelés a harmadik negyedévinél, másrészt a megelőző év negyedik negyedévénél is, amikor visszaesett a termelés.
Hozzátette, hogy az utolsó negyedév első hónapjában, októberben kiugró - a nyers adat szerint 10,1, munkanappal kiigazítva 12,7 százalékos - volt a bővülés, ehhez képest van csökkenés a havi adatokban, a termelés 2015 két utolsó hónapjában is magas szinten nőtt.

A főosztályvezető-helyettes jelezte, az éves 7,5 százalékos növekedés szintén magasnak számít. Továbbra is elsősorban a járműgyártás, azon belül is az export az ipari termelés növekedésének fő hajtóereje, de a feldolgozóipar szinte minden ágazata jól teljesített.

Kiugró volt a növekedés a számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártásában is - közölte Schindele Miklós. Kiemelte, hogy a korábbi évekkel ellentétben éves szinten a belföldi értékesítésben is a növekedés volt a jellemző.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com