KSH: áprilisban 517 millió euró volt a külkereskedelmi többlet

Az első becsléshez képest 19 millió euróval csökkent az egyenleg értéke, míg az export értékét 8,593 milliárd euróra, az importét 8,075 milliárd euróra módosította a KSH az első becsléséhez képest.

Az export euróban számított értéke 10,7 százalékkal, az importé 16 százalékkal bővült áprilisban az egy évvel korábbihoz képest. Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 4,1, a behozatalé 8,7 százalékkal emelkedett áprilisban, az idén két munkanappal több volt a tavalyinál. A külkereskedelmi forgalom forintban mért árszínvonala az importban nem változott, míg az exportban 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

A cserearány 0,7 százalékkal romlott. A forint árfolyama az euróhoz képest nem változott, míg a dollárral szemben 13 százalékkal felértékelődött.

A kivitel 2018. január-áprilisban 34,7 milliárd eurót, a behozatal 32,1 milliárd eurót tett ki, a kivitel volumene 5,8, a behozatalé 7,4 százalékkal emelkedett. Az első négy hónapban a külkereskedelmi mérleg többlete 2,6 milliárd eurót tett ki, 326 millióval kevesebbet az egy évvel korábbinál. A külkereskedelmi forgalom forintban mért árszínvonala importban és exportban is 0,1 százalékkal csökkent az előző év első négy hónapjához viszonyítva.



A cserearány nem változott. A forint az euróhoz képest 0,5 százalékkal le-, a dollárhoz viszonyítva viszont 13 százalékkal felértékelődött. A gépek és szállítóeszközök kivitele áprilisban 14, a behozatala 13 százalékkal növekedett az egy évvel korábbihoz képest. A közúti járművek exportja tizedével, importja pedig több mint tizedével emelkedett, amit mindkét relációban a személygépkocsik és azok alkatrészeinek forgalomváltozása eredményezett.

A feldolgozott termékek exportvolumene 12, importja 19 százalékkal nőtt. A gyógyszerek, gyógyszerészeti termékek kivitele több mint tizedével, behozatala pedig több mint harmadával növekedett. A műanyag-alapanyagok exportja több mint hetedével, importja kismértékben nőtt. Az energiahordozók importvolumene 36 százalékkal emelkedett. A kőolaj és kőolajtermékek behozatala több mint 40 százalékkal, kivitele ennél kisebb mértékben, több mint negyedével nőtt. A természetes és mesterséges gáz importja jelentősen, több mint a felével emelkedett. A villamosenergia-behozatal kismértékben nőtt. Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportja 5,2 százalékkal csökkent, importja 16 százalékkal bővült.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com