KSH: csökkent a beruházások volumene az első negyedévében

Az idei első negyedévben 9,6 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz viszonyítva, az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint a beruházások 2,4 százalékkal mérséklődtek - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A visszaesést elsősorban az európai uniós forrásból finanszírozott fejlesztések befejeződésével indokolta a KSH, ami a költségvetési szervek beruházásait érintette nagyobb mértékben.

ksh

Az első negyedévi teljesítmény értékeléséhez hozzátartozik, hogy a beruházások a tavalyi első negyedévben 4,5 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól, a negyedéves adatot viszont árnyalja, hogy 2015 negyedik negyedévében 7,0 százalékos éves és 1,7 százalékos negyedéves növekedést jelentett a KSH.

A nemzetgazdasági ágak többségében a beruházási aktivitás csökkent, a legnagyobb mértékben, 74 százalékkal a vízellátás, a szennyvízgyűjtés és a hulladékgazdálkodás ágban. A kevésbé érintett területeken a csökkenés kisebb volt, a gépberuházási tevékenység például 3 százalékkal, a feldolgozóipari fejlesztések 3,6 százalékkal csökkentek.

A beruházások több mint felét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 4,9, a költségvetésben 39 százalékkal maradt el a beruházási teljesítmény 2016 első negyedévében az egy évvel korábbitól.

A KSH adatai szerint a beruházási teljesítmény 9,6 százalékos csökkenésén belül, a gép- és berendezésberuházások volumene 3,0, az építési beruházásoké nagymértékben, 19 százalékkal esett.

A nemzetgazdasági beruházások több mint harmadát képviselő feldolgozóipar fejlesztései 3,6 százalékkal mérséklődtek, negyedik negyedéve nem nőttek a beruházások éves összevetésben. Az idén elsősorban a járműgyártás, a gép, gépi berendezés gyártása és a vegyi anyag, termék gyártása alágak beruházásainak visszaesése miatt.

Ugyanakkor az alágak több mint felében nőttek a beruházások, a legnagyobb mértékben - egy nyugat-magyarországi zöldmezős beruházás hatására - a fémalapanyag és fémfeldolgozó termék gyártása területén.

Csökkentek a beruházások a szállítás, raktározás területén mintegy 41,2 százalékkal, a humán-egészségügyi és szociális ellátás ágban 28,4 százalékkal, az oktatásban 13,5 százalékkal, mezőgazdaságban 9,7 százalékkal, a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás ágban 6,3 százalékkal 2015 első negyedévéhez képest.

Néhány kisebb súlyú nemzetgazdasági ágban viszont jelentősen nőtt a beruházások volumene az első negyedévben, a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás területén több mint duplájára emelkedett, amelyben szerepet játszottak a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos fejlesztések.

A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén 15,8 százalékkal, a művészet, szórakoztatás, szabadidő ágban 32,1 százalékkal emelkedtek a beruházások. A kereskedelem, gépjárműjavítás ágban 2,7 százalékkal nőttek a beruházások az alacsony bázishoz képest. Az egyéb szolgáltatás területén tapasztalt 189,8 százalékos emelkedést a gyógyfürdő-felújítások és az egyházi épületek rekonstrukciós munkálatai segítették - közölte a KSH.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com