KSH: decemberben 4,6 százalékkal, 2024-ben átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az árak az előző évi azonos időszaki értékeket

2024. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,5 százalékkal pedig az előző haviakat. 2024-ben átlagosan 3,7 százalékkal emelkedtek az árak az előző évhez képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Az élelmiszerek ára 5,4 százalékkal nőtt 12 hónap alatt, 2023. decemberhez viszonyítva. Ezen belül a liszté 36,2, a tojásé 21,9, a tejé 19,5, a gyümölcs- és zöldségléé 17,3, a vaj, vajkrémé 16,4, az étolajé 13,7, a csokoládé és kakaóé 9,9, az éttermi étkezésé 7,8, az alkoholmentes üdítőitaloké 5,5 százalékkal.

A termékcsoporton belül a száraztészta ára 7,1, a párizsi, kolbász 3,4, a margariné 3,0, a cukoré 2,6 százalékkal csökkent.

A szolgáltatások 6,8 százalékkal drágultak, ezen belül a lakbér 12,6, a járműjavítás és -karbantartás 10,5, az autópályadíj, gépjármű-kölcsönzés, parkolás 10,4, a sport- és múzeumi belépők 9,4, a lakásjavítás és -karbantartás 8,9, a testápolási szolgáltatások 8,7, a társasházi közös költség 8,4, az üdülési szolgáltatás 7,1 százalékkal.

A szeszes italok, dohányáruk ára 4,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 4,5 százalékkal. A háztartási energiáért 0,5, ezen belül a vezetékes gázért 0,4 százalékkal kevesebbet, az elektromos energiáért 0,3 százalékkal többet kellett fizetni. A tartós fogyasztási cikkek 0,6 százalékkal drágultak, ezen belül az ékszerek 15,3, az új személygépkocsik 5,3, a szobabútorok 2,7 százalékkal többe, a használt személygépkocsik 4,8 százalékkal kevesebbe kerültek. A gyógyszer, gyógyáruk 3,1, a járműüzemanyagok 8,3 százalékkal drágultak - közölte a KSH.

Egy hónap alatt, 2024. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,5 százalékkal növekedtek. Az élelmiszerek átlagosan 0,4 százalékkal drágultak, ezen belül a tojás 10,7, a vaj-, vajkrém 6,9, a gyümölcs- és zöldséglé 4,4, a tej 3,6, a tejtermékek 3,2, az étolaj 2,9 százalékkal többe, a liszt 4,4, a csokoládé, kakaó 3,0, a párizsi, kolbász 2,4, a száraztészta 1,5, a cukor 0,8 százalékkal kevesebbe került.

A járműüzemanyagok ára 2,2 százalékkal nőtt. A háztartási energiáért átlagosan 1,7 százalékkal többet kellett fizetni, ezen belül a vezetékes gázért 3,3, a palackos gázért 2,2 százalékkal. A szolgáltatások díja átlagosan 0,4 százalékkal nőtt, ezen belül a lakbér 2,0 százalékkal emelkedett. 2024-ben az előző évhez képest a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal nőttek, ezen belül a legnagyobb mértékben a szolgáltatások drágultak: 8,9 százalékkal. Az élelmiszerek ára 2,8, a szeszes italok, dohányáruké 4,4, a ruházkodási cikkeké 4,2, az egyéb cikkeké 1,7 százalékkal emelkedett.

A háztartási energiáért 4,6, a tartós fogyasztási cikkekért 0,9 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. A fogyasztói árak a nyugdíjas háztartások körében átlagosan 3,7 százalékkal nőttek - jelentette a hivatal.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com