KSH: egy-két százalékkal emelheti a GDP szintjét a nemzeti számlákat érintő módszertani változás

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előrejelzése szerint Magyarországon egy-két százalékkal emelheti a bruttó hazai termék (GDP) folyó áras értékét az, hogy az ESA2010 bevezetésével módszertani változások lesznek a nemzeti számlák elszámolásában.

kshA nemzeti számlák európai rendszerét (ESA) az Európai Parlament és a Tanács egy 2013-as rendelete szerint minden európai uniós tagállamnak be kell vezetnie.

Pozsonyi Pál, a KSH nemzeti számlák főosztályának vezetője csütörtökön Budapesten sajtó háttérbeszélgetésen elmondta: visszamenőleg, 1995-től is változik a nominális GDP; a statisztikai hivatal 2014. szeptember 30-án publikálja először az új módszertan szerint összeállított adatokat.

Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH háztartásiszektor-számlák és tőkeszámlák osztályának vezetője elmondta, hogy az egyik legnagyobb hatású változás a kutatás-fejlesztés (k+f) elszámolásában van, amelyet a jövőben állóeszköz-felhalmozásként kezelnek, nem pedig költségként.

Ez tagországonként eltérő mértékben, 0,5-4 százalékkal emelheti a folyó áras GDP értékét az első becslések szerint - fűzte hozzá a szakember.

Szőkéné Boros Zsuzsanna elmondta, hogy az ESA2010 bevezetésével a nemzeti számlákon belül a nem pénzügyi és az Magyar Nemzeti Bank (MNB) által összeállított pénzügyi számlák is változnak. A 44 változásból 25 érintheti a GDP és/vagy a GNI (bruttó nemzeti jövedelem) értékét, de módosul a fizetési mérleg-számítás és a külkereskedelmi statisztika is.

Hangsúlyozta: az ESA azért fontos az EU-nak, mert a nemzeti számlák számos olyan mutató alapjául szolgálnak, amelyek az unió irányításának gerincét adják. Példaként említette, hogy a túlzottdeficit-eljárás (EDP) alatt az európai fiskális politikát az államháztartási hiány és az államadósság aránya alapján határozzák meg, illetve hogy a GDP negyedéves növekedési rátája az eurózóna monetáris politikájának fontos háttéreleme.

A módszertani változásra - amelynek kidolgozását 2003-ban kezdték el - többek között azért van szükség, mert megnőtt az infokommunikáció szerepe, több változás volt a pénzügyi szektorban, valamint egyre nő a szellemi tulajdonú termékek szerepe - mondta az osztályvezető.

Szőkéné Boros Zsuzsanna ismertetése szerint a GDP-re jelentősebb hatással lévő három módszertani változás a k+f másként történő kezelésével együtt a katonai kiadások felhalmozásként való elszámolása, valamint a kormányzatba sorolt vállalatok elhatárolása.

A kormányzatot érintő további változások közül megemlítette a magánnyugdíj-pénztárak elszámolásának módosulását. Jelenleg abban az évben számolják el bevételként, amikor a kormányzathoz kerültek, míg az ESA2010 szerint azokban az években kell bevételként elszámolni, amikor ki is fizetik azokat, vagyis szét kell húzni akár 25 évre. Ez a változás a kormányzati szektor hozzáadott értékét nem, de a kormányzati hiány mutatót érinti - jelezte az osztályvezető.

Kiemelte: az ESA2010 bevezetésével megszűnik a különbség az ESA és az EDP hiány között; a swapok pénzügyi tranzakciónak számítanak már az EDP szerinti hiányban is.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com