KSH: márciusban 34,2 százalékkal nőtt az építőipari termelés

Márciusban az építőipar termelése mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind a munkanaptényezővel kiigazítva 34,2 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

kshEgy hónap alatt az ágazat termelési volumene - szezonálisan és munkanappal kiigazítva - 1,7 százalékkal nőtt.
Az év első három hónapjában a termelés 27,6 százalékkal bővült 2013 azonos időszakához képest.

Az ágazat a 2012. évi 6,6 százalékos visszaesés után 2013 februárjában indult növekedésnek, tavaly az év egészében 9,6 százalékos bővülést ért el.

Az idén az első három hónap mindegyikében nőtt a termelés: januárban 14,2, februárban 29,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A KSH jelentése szerint márciusban az ország több területén folyó infrastrukturális beruházások mellett a kedvező időjárás is hozzájárult a termelés nagyarányú emelkedéséhez.

Mindkét építményfőcsoportban bővülést regisztráltak: az épületek építése 27,5, az egyéb építményeké 43,1 százalékkal haladta meg a tavaly márciusit. Az épületek építésének elsősorban ipari beruházások, kisebb mértékben egészségügyi épületeken végzett munkák nyomán nőtt, az egyéb építményeknél a növekedés a korábbi hónapokhoz hasonlóan vasútfelújítási és útépítési munkák, valamint közműfejlesztések eredménye.

Egy hónap alatt - szezonálisan kiigazított indexek alapján - az épületek építése 1,4, az egyéb építményeké 2,5 százalékkal nőtt.

Az építőipar 2014. márciusban kötött új szerződéseinek volumene 19,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit a KSH jelentése szerint. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 26,9 százalékkal nőtt. Az emelkedés néhány nagy értékű szerződésnek köszönhető, tudományos célú létesítmény mellett ipari és kereskedelmi épületekre kötöttek szerződést. Az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződések volumene 14,1 százalékkal haladta meg az előző évit, a bővülést útépítésekre, vasútfejlesztésre és közműépítésekre kötött nagy értékű szerződések eredményezték.

Az építőipari vállalkozások 2014. március végi szerződésállományának volumene 62 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 11,8 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 90,3 százalékkal magasabb volt a tavaly márciusinál.

Az építőipar termelői árai 2014. első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,4 százalékkal emelkedtek. Az épületek építése ágazatban 2,9, az egyéb építmények építése ágazatban 2,8, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban pedig 1,9 százalékos árnövekedést mért a KSH. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 2,0 és 3,6 százalék között szóródott. Az előző negyedévinél az építőipar árai 0,7 százalékkal voltak magasabbak.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com