A Brent olajfajta ára tovább emelkedett, már 96 dollár fölött jegyzik
Tovább nőtt, június eleje óta legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj jegyzése csütörtök reggel az egyre mélyülő közel-keleti konfliktus hatására.
Az irányadónak számító északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 2,24 dollár (2,38 százalék) emelkedéssel 96,31 dolláron állt röviddel 8 óra előtt. Eddig a nap folyamén 93,68 dollár és 96,46 dollár között mozgott a Brent jegyzése. Egy hete ilyenkor mintegy 12 dollárral alacsonyabban, 84,45 dolláron állt a Brent. Az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM) csütörtök reggel bejelentette, hogy befejezték 12. egymást követő éjszakai csapássorozatukat Irán ellen, ami ezúttal öt órán át tartott.
Az iráni Forradalmi Gárda arról jelentett, hogy dróntámadásokat hajtott végre kuvaiti amerikai katonai létesítmények ellen. Eközben a kuvaiti hadsereg vezérkara arról számolt be, hogy a légvédelmi erői visszaverték az iráni dróntámadásokat. A jemeni húszik pedig azt közölték, hogy megtámadtak két szaúdi tankert a Vörös-tengeren, mert hogy állításuk szerint a hajók megsértették a Szaúd-Arábia elleni tengeri blokádjukat.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások