A kínai pártvezetés szerint tartható a 7,5 százalékos éves gazdasági növekedés

A kínai gazdaság a "rendkívül bonyolult hazai és nemzetközi feltételek" között is fenntartja folyamatos növekedését az év második felében; a szerkezetátalakítás és a reform folytatódik, teljesül a 7,5 százalékos gazdasági növekedés - áll a Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottsága politikai bizottságának (PB) közleményében, amelyet szerdán ismertetett a kínai média.

kinai_penzA legfelsőbb kínai politikai vezetés 25 tagú testületének megállapításaira szerdán reggel mind a sanghaji, mind a hongkongi tőzsde pozitívan reagált, különösen is megfigyelhető volt ez az ingatlanfejlesztők papírjainak esetében.

A kínai gazdaság növekedési ütemét elhúzódó lassulás jellemzi, a kormány tudatos beavatkozásának következményeként az első negyedévi 7,7 százalékos növekedés a második három hónapra 7,5 százalékra szelídült. A cél a buborékok elburjánzásának megfékezése volt. A GDP-növekedés éves célja 7,5 százalék körül van, míg az inflációs terv 3,5 százalék.

Az első félévben az infláció 2,4 százalék volt, ami a döntéshozók szerint további teret enged a gazdaság kiegyensúlyozására. A PB derűlátóan ítélte meg az első hat hónap makrogazdasági mutatóit, s úgy vélik, az ország továbbra is a "stratégiai lehetőségek időszakában" van, adottak a folyamatos és egészséges gazdasági fejlődés alapjai.

"A makropolitikának stabilnak, a mikropolitikának rugalmasnak, a társadalompolitikának pedig a lényeget támogatónak kell lennie. Valamennyit össze kell hangolni" - fogalmaz a közlemény. Hozzáteszi, folytatják a proaktív költségvetési politikát és a körültekintő monetáris politikát, a fogyasztói árak stabilizálását, a reálgazdaság támogatását, az ingatlanágazat egészséges fejlesztését.

A hosszantartó gazdasági visszaesés kezelésére a központi gazdaságirányítás az egyszeri nagy összegű gazdaságélénkítést szolgáló csomag helyett a piachoz alkalmazkodó reformokkal igyekszik kezelni a helyzetet. Csökkentették például azon üzleti vállalkozások körét, amelyek engedélyezéséhez a központi kormány jóváhagyására volt szükség, csökkentették a mikrovállalkozások adóit és magántőkét vontak be az vasúti beruházásokba.

A PB ülésén, amelyen Hszi Csin-ping államelnök-pártfőtitkár elnökölt, megállapodás született arról is, hogy a kis- és a mikrovállalkozások hitelhez jutását megkönnyítik, terheiket tovább csökkentik, mert ezek termelik meg az ország GDP-jének 60 százalékát és biztosítják a munkahelyek 80 százalékát.

A politikai vezetés egyetértett abban, hogy továbbra is cél marad a belső fogyasztás serkentése, fenn kell tartani a beruházások ésszerű növekedését, folytatni kell az urbanizációs folyamatot, s bővíteni az exportot és az importot.

MTI

Hozzászólások

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni pénzügyi elemzők szerint a kedden ismertetett februári gyáripari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) a közép-európai EU-gazdaságok feldolgozó szektorainak erősödő teljesítményére vallanak. Az...

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Januárban éves bázison a várt növekedés helyett csökkent, a decemberihez képest viszont a vártnál jobban nőtt a német kiskereskedelmi forgalom. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis e...

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a 2011-ben rendelt hat darab Airbus A380-ast a gyártó a japán Skymark Airlines-nak, mivel a toulouse-i cég felmondta a szerződést - közölte az Airbus kedden honlapján. A 2,2 milliá...

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggodalmat kelt a német feldolgozóiparban az ukrajnai válság elhúzódása - derül ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmányából. Az ifo (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirts...

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Az uniós országokban az összesített bruttó hazai termékhez (GDP) mérve 3-ról 3,1 százalékra, 360 milliárd euróra nőtt az idén a leírási veszteség az egy évvel korábbihoz képest - számolt be Felfalusi ...

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

A szerbiai bankok egyre nehezebben hagyják jóvá a hitelkérelmeket az ügyfelek alacsony és rendszertelen fizetései miatt, így fordulhat elő, hogy napjainkban a szerbiai lakosságnak alig valamivel több ...

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

A romániai Pitestiről áthelyezi összeszerelő üzemét a Dacia gépkocsigyár Észak-Afrikába - jelentette ki Traian Basescu román államfő, aki szerint a francia Renault már készül az áttelepítésre. Base...

Betiltják a Bitcoint több országban

Betiltják a Bitcoint több országban

Oroszországban betiltják a Bitcoint. A tavalyi évben Kínában került feketelistára a fizetőeszköz. A főügyész szerint a digitális fizetőeszköz nagyon könnyen használható pénzmosáshoz, sőt, terroristák...

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

Januárban Németországban csökkent, az euróövezetben pedig a vártnál nagyobb mértékben emelkedett a ZEW gazdasági várakozásokat tükröző hangulatindexe. Az aktuális üzleti környezet megítélése mindkét t...

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Az elemzői várakozásokat megcáfolva egyértelmű veszteséggel nyitottak a nyugat-európai tőzsdék pénteken. A kereskedés kezdete utáni percekben a FTSE-100 0,22 százalékos, a DAX-30 0,21 százaléko...

http://ujhazak.com