A Lockheed Martin a vártnál nagyobb negyedéves profitot és bevételt jelentett

A Lockheed Martin Corp., a Pentagon első számú fegyverszállítója a vártnál nagyobb profitra és bevételre tett szert a harmadik negyedévben, egyben javította a folyó évre vonatkozó nyereség-előrejelzését.Az amerikai társaság honlapjára kedden fölkerült adatok szerint az adózott eredmény 1,619 milliárd dollár, részvényenként 6,95 dollár volt a harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 1,623 milliárd dollár, részvényenként 6,80 dollár után.

Elemzők kisebb, 6,36 dolláros részvényarányos eredményre számítottak. A cég bevétele az egy évvel korábbi 17,104 milliárd dollárról 18,609 milliárd dollárra emelkedett, meghaladta a szakértői várakozások átlagában szerepelt 18,56 milliárd dollárt. A Lockheed Martin legfontosabb, repülőgép- és helikoptergyártó ágazatának a bevétele 11,9 százalékkal, 7,256 milliárd dollárra nőtt.

A vállalat teljes rendelésállománya szeptember végén 179,07 milliárd dollár volt, szemben a 2024. végi 176,04 milliárd dollárral. A cég a negyedévben 1,8 milliárd dollárt juttatott vissza a részvényeseknek osztalékfizetés és részvény-visszavásárlás révén. A Lockheed Martin részvényenként 21,7-22 dollárról 22,15-22,35 dollárra emelt idei nyereségelőrejelzését, a bevételvárakozását pedig 73,75-74,75 milliárd dollárról 74,25-74,75 milliárd dollárra változtatta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni pénzügyi elemzők szerint a kedden ismertetett februári gyáripari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) a közép-európai EU-gazdaságok feldolgozó szektorainak erősödő teljesítményére vallanak. Az...

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Januárban éves bázison a várt növekedés helyett csökkent, a decemberihez képest viszont a vártnál jobban nőtt a német kiskereskedelmi forgalom. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis e...

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a 2011-ben rendelt hat darab Airbus A380-ast a gyártó a japán Skymark Airlines-nak, mivel a toulouse-i cég felmondta a szerződést - közölte az Airbus kedden honlapján. A 2,2 milliá...

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggodalmat kelt a német feldolgozóiparban az ukrajnai válság elhúzódása - derül ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmányából. Az ifo (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirts...

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Az uniós országokban az összesített bruttó hazai termékhez (GDP) mérve 3-ról 3,1 százalékra, 360 milliárd euróra nőtt az idén a leírási veszteség az egy évvel korábbihoz képest - számolt be Felfalusi ...

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

A szerbiai bankok egyre nehezebben hagyják jóvá a hitelkérelmeket az ügyfelek alacsony és rendszertelen fizetései miatt, így fordulhat elő, hogy napjainkban a szerbiai lakosságnak alig valamivel több ...

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

A romániai Pitestiről áthelyezi összeszerelő üzemét a Dacia gépkocsigyár Észak-Afrikába - jelentette ki Traian Basescu román államfő, aki szerint a francia Renault már készül az áttelepítésre. Base...

Betiltják a Bitcoint több országban

Betiltják a Bitcoint több országban

Oroszországban betiltják a Bitcoint. A tavalyi évben Kínában került feketelistára a fizetőeszköz. A főügyész szerint a digitális fizetőeszköz nagyon könnyen használható pénzmosáshoz, sőt, terroristák...

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

Januárban Németországban csökkent, az euróövezetben pedig a vártnál nagyobb mértékben emelkedett a ZEW gazdasági várakozásokat tükröző hangulatindexe. Az aktuális üzleti környezet megítélése mindkét t...

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Az elemzői várakozásokat megcáfolva egyértelmű veszteséggel nyitottak a nyugat-európai tőzsdék pénteken. A kereskedés kezdete utáni percekben a FTSE-100 0,22 százalékos, a DAX-30 0,21 százaléko...

http://ujhazak.com