Az FAO 2,971 milliárd tonnára javította a 2025-ös globális gabonatermés-előrejelzését

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 10,1 millió tonnával, 2,971 milliárd tonnára emelte globális gabonatermés-előrejelzését szeptemberi várakozásához képest - áll a római székhelyű szervezet honlapján.A felülvizsgálatra amiatt került sor, mert az eddig becsültnél kedvezőbbek a terméskilátások a búza, a kukorica és a rizs esetében. A FAO szerint, ha beigazolódnak várakozásai, akkor a globális gabonatermelés 3,8 százalékkal lesz magasabb a tavalyinál, ami a legnagyobb éves növekedés 2013 óta.

A búzatermelést most 809,7 millió tonnára várják a nemzetközi szervezet szakértői, ami 0,6 százalékkal múlja felül a szeptemberi előrejelzést és 1,3 százalékkal több a tavalyinál. A felfelé történt módosítás elsősorban Ausztráliának köszönhető, ahol az ország egyes részein a száraz szezonkezdet után kedvezőbbé vált az időjárás július-augusztusban, ami javítja a terméskilátásokat - áll a jelentésben.

A FAO az eddigieknél nagyobb kukoricatermésre számít Brazíliában és az Egyesült Államokban. Ez utóbbiban a kukoricatermés várhatóan rekordszintű, 427,1 millió tonna lesz, ami a globálisnak csaknem az egyharmada. A globális termést 1,605 milliárd tonnára várja a FAO, ami 0,3 százalékkal nagyobb a szeptemberben vártnál és 91,7 millió tonnával múlja felül a múlt évit.

A rizstermelés a friss várakozás szerint 556,4 millió tonna lesz, ami 1 millió tonnával több a szeptemberi becslésnél, és 1,2 százalékkal magasabb a 2024. évinél. A FAO szeptemberi előrejelzéséhez képest visszafogta Pakisztán rizstermés-kilátását Pandzsábban, az ország vezető rizstermelő tartományában bekövetkezett súlyos áradások miatt. Ezt a csökkenést azonban ellensúlyozta, hogy India akár 1,6 millió tonnával több riszt takaríthat be a szeptemberi várakozásához képest.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni pénzügyi elemzők szerint a kedden ismertetett februári gyáripari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) a közép-európai EU-gazdaságok feldolgozó szektorainak erősödő teljesítményére vallanak. Az...

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Januárban éves bázison a várt növekedés helyett csökkent, a decemberihez képest viszont a vártnál jobban nőtt a német kiskereskedelmi forgalom. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis e...

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a 2011-ben rendelt hat darab Airbus A380-ast a gyártó a japán Skymark Airlines-nak, mivel a toulouse-i cég felmondta a szerződést - közölte az Airbus kedden honlapján. A 2,2 milliá...

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggodalmat kelt a német feldolgozóiparban az ukrajnai válság elhúzódása - derül ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmányából. Az ifo (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirts...

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Az uniós országokban az összesített bruttó hazai termékhez (GDP) mérve 3-ról 3,1 százalékra, 360 milliárd euróra nőtt az idén a leírási veszteség az egy évvel korábbihoz képest - számolt be Felfalusi ...

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

A szerbiai bankok egyre nehezebben hagyják jóvá a hitelkérelmeket az ügyfelek alacsony és rendszertelen fizetései miatt, így fordulhat elő, hogy napjainkban a szerbiai lakosságnak alig valamivel több ...

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

A romániai Pitestiről áthelyezi összeszerelő üzemét a Dacia gépkocsigyár Észak-Afrikába - jelentette ki Traian Basescu román államfő, aki szerint a francia Renault már készül az áttelepítésre. Base...

Betiltják a Bitcoint több országban

Betiltják a Bitcoint több országban

Oroszországban betiltják a Bitcoint. A tavalyi évben Kínában került feketelistára a fizetőeszköz. A főügyész szerint a digitális fizetőeszköz nagyon könnyen használható pénzmosáshoz, sőt, terroristák...

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

Januárban Németországban csökkent, az euróövezetben pedig a vártnál nagyobb mértékben emelkedett a ZEW gazdasági várakozásokat tükröző hangulatindexe. Az aktuális üzleti környezet megítélése mindkét t...

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Az elemzői várakozásokat megcáfolva egyértelmű veszteséggel nyitottak a nyugat-európai tőzsdék pénteken. A kereskedés kezdete utáni percekben a FTSE-100 0,22 százalékos, a DAX-30 0,21 százaléko...

http://ujhazak.com