Kína a szolgáltatások fejlesztésével ösztönözné a fogyasztást

Keresletvezérelt megközelítést, reformokat és technológiai fejlesztéseket sürgetett a szolgáltatási szektor erősítése érdekében Hszi Csin-ping kínai elnök egy pekingi országos szolgáltatóipari konferencián – jelentette a kínai állami média szerdán.A kínai elnök rendelkezésében hangsúlyozta, hogy Kína bővíteni és korszerűsíteni kívánja a szolgáltatási ágazatot, valamint új, nemzetközileg is versenyképes "kínai szolgáltatási" márkákat kíván létrehozni. Célként jelölte meg a termelést támogató szolgáltatások specializálójának erősítését és azok magasabb értékű szintre emelését.

Hszi kiemelte: a fejlődés során a kereslet élénkítésére, a reformok felgyorsítására, a tudományos és technológiai innováció szerepének növelésére, valamint a nyitottság és a nemzetközi együttműködés bővítésére kell összpontosítani.

Li Csiang miniszterelnök a tanácskozáson elmondta, hogy Kínának növelnie kell a magasabb színvonalú szolgáltatások kínálatát, és a demográfiai változásokhoz igazodva kell átalakítania a fogyasztási szerkezetet. Hozzátette: fel kell gyorsítani a technológiai szolgáltatások fejlődését, különösen a kutatás-fejlesztés és a tervezés területein, nagyobb értéket termelő tevékenységek irányába.

A gazdaságpolitikai irányváltás részeként, és a gyenge belső kereslet ellensúlyozására Peking idén nagyobb szerepet szánna a szolgáltatási szektornak a gazdaságélénkítésben, mérsékelve az infrastruktúra- és ingatlanberuházásoktól való függőséget.

A szolgáltatások aránya az egy főre jutó fogyasztásban 2025-ben 46,1 százalék volt Kínában, ami elemzők szerint jelentősen elmarad az Egyesült Államokban mért mintegy 70 százaléktól. Kína új ötéves terve a háztartási fogyasztás gazdaságon belüli arányának növelését irányozza elő a jelenlegi mintegy 40 százalékról.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni pénzügyi elemzők szerint a kedden ismertetett februári gyáripari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) a közép-európai EU-gazdaságok feldolgozó szektorainak erősödő teljesítményére vallanak. Az...

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Januárban éves bázison a várt növekedés helyett csökkent, a decemberihez képest viszont a vártnál jobban nőtt a német kiskereskedelmi forgalom. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis e...

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a 2011-ben rendelt hat darab Airbus A380-ast a gyártó a japán Skymark Airlines-nak, mivel a toulouse-i cég felmondta a szerződést - közölte az Airbus kedden honlapján. A 2,2 milliá...

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggodalmat kelt a német feldolgozóiparban az ukrajnai válság elhúzódása - derül ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmányából. Az ifo (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirts...

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Az uniós országokban az összesített bruttó hazai termékhez (GDP) mérve 3-ról 3,1 százalékra, 360 milliárd euróra nőtt az idén a leírási veszteség az egy évvel korábbihoz képest - számolt be Felfalusi ...

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

A szerbiai bankok egyre nehezebben hagyják jóvá a hitelkérelmeket az ügyfelek alacsony és rendszertelen fizetései miatt, így fordulhat elő, hogy napjainkban a szerbiai lakosságnak alig valamivel több ...

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

A romániai Pitestiről áthelyezi összeszerelő üzemét a Dacia gépkocsigyár Észak-Afrikába - jelentette ki Traian Basescu román államfő, aki szerint a francia Renault már készül az áttelepítésre. Base...

Betiltják a Bitcoint több országban

Betiltják a Bitcoint több országban

Oroszországban betiltják a Bitcoint. A tavalyi évben Kínában került feketelistára a fizetőeszköz. A főügyész szerint a digitális fizetőeszköz nagyon könnyen használható pénzmosáshoz, sőt, terroristák...

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

Januárban Németországban csökkent, az euróövezetben pedig a vártnál nagyobb mértékben emelkedett a ZEW gazdasági várakozásokat tükröző hangulatindexe. Az aktuális üzleti környezet megítélése mindkét t...

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Az elemzői várakozásokat megcáfolva egyértelmű veszteséggel nyitottak a nyugat-európai tőzsdék pénteken. A kereskedés kezdete utáni percekben a FTSE-100 0,22 százalékos, a DAX-30 0,21 százaléko...

http://ujhazak.com