Kína a vámok azonnali visszavonására és párbeszédre szólította fel az Egyesült Államokat

Kína határozott akarattal és számos eszközzel rendelkezik, hogy a végsőkig harcoljon az Egyesült Államok gazdasági és kereskedelmi korlátozó intézkedései ellen, de egyúttal kész párbeszédet folytatni az amerikai féllel - közölte szerdán a kínai kereskedelemi minisztérium."Szeretném hangsúlyozni, hogy egy kereskedelmi háborúnak nincs győztese, és Kína nem akar ilyet. De a kínai kormány semmiképp sem fogja tétlenül nézni, hogy megsértik és megfosztják népét törvényes jogaitól és érdekeitől" - tette hozzá a minisztérium egyik tisztségviselője.

Kína és az Egyesült Államok sikere inkább lehetőség, mint fenyegetés egymás számára - jelentette ki. Reméli - mondta -, hogy az amerikai fél azonnal visszavonja a vámjait, és párbeszéd útján rendezi a két ország közötti nézeteltéréseket.

"Az egyoldalúság, a protekcionizmus és a gazdasági megfélemlítés tipikus megnyilvánulása az Egyesült Államoknak, a vámokat a maximális nyomásgyakorlás és az önérdek érvényesítésének fegyvereként használja" - fogalmazott a minisztérium.

"Az Egyesült Államok szándékosan tönkreteszi a jól kiépített globális ipari és ellátási láncokat, és megszegi a szabadkereskedelmi szabályokat. Ezek a gyakorlatok súlyosan megzavarják a világ országainak gazdasági fejlődését, és befolyásolják a világgazdaság hosszú távú növekedését" - szögezték le.

A minisztérium tisztségviselője hozzátette: "a történelem és a tények is azt bizonyítják, hogy a vámok emelésével Washington nem fogja megoldani problémáit, viszont előidézi a pénzpiac drasztikus ingadozását, és felerősíti az inflációs nyomást az Egyesült Államokban, gyengíti iparának alapjait, és növeli a gazdasági recesszió kockázatát" - fogalmazott.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni pénzügyi elemzők szerint a kedden ismertetett februári gyáripari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) a közép-európai EU-gazdaságok feldolgozó szektorainak erősödő teljesítményére vallanak. Az...

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Januárban éves bázison a várt növekedés helyett csökkent, a decemberihez képest viszont a vártnál jobban nőtt a német kiskereskedelmi forgalom. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis e...

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a 2011-ben rendelt hat darab Airbus A380-ast a gyártó a japán Skymark Airlines-nak, mivel a toulouse-i cég felmondta a szerződést - közölte az Airbus kedden honlapján. A 2,2 milliá...

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggodalmat kelt a német feldolgozóiparban az ukrajnai válság elhúzódása - derül ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmányából. Az ifo (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirts...

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Az uniós országokban az összesített bruttó hazai termékhez (GDP) mérve 3-ról 3,1 százalékra, 360 milliárd euróra nőtt az idén a leírási veszteség az egy évvel korábbihoz képest - számolt be Felfalusi ...

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

A szerbiai bankok egyre nehezebben hagyják jóvá a hitelkérelmeket az ügyfelek alacsony és rendszertelen fizetései miatt, így fordulhat elő, hogy napjainkban a szerbiai lakosságnak alig valamivel több ...

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

A romániai Pitestiről áthelyezi összeszerelő üzemét a Dacia gépkocsigyár Észak-Afrikába - jelentette ki Traian Basescu román államfő, aki szerint a francia Renault már készül az áttelepítésre. Base...

Betiltják a Bitcoint több országban

Betiltják a Bitcoint több országban

Oroszországban betiltják a Bitcoint. A tavalyi évben Kínában került feketelistára a fizetőeszköz. A főügyész szerint a digitális fizetőeszköz nagyon könnyen használható pénzmosáshoz, sőt, terroristák...

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

Januárban Németországban csökkent, az euróövezetben pedig a vártnál nagyobb mértékben emelkedett a ZEW gazdasági várakozásokat tükröző hangulatindexe. Az aktuális üzleti környezet megítélése mindkét t...

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Az elemzői várakozásokat megcáfolva egyértelmű veszteséggel nyitottak a nyugat-európai tőzsdék pénteken. A kereskedés kezdete utáni percekben a FTSE-100 0,22 százalékos, a DAX-30 0,21 százaléko...

http://ujhazak.com