Kína szigorítja a ritkaföldfémek exportját

Kína tovább szigorítja a ritkaföldfémek és azok feldolgozásához kapcsolódó technológiák exportját – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön.A közlemény szerint az intézkedések kiterjednek a ritkaföldfém-mágnesek gyártásához szükséges technológiákra, valamint bizonyos alkatrészekre és berendezésekre is. A szabályozás értelmében az ilyen termékek és technológiák kiviteléhez ezentúl engedély szükséges, és a ritkaföldfémek újrahasznosítására szolgáló gépek exportját szintén engedélykötelessé teszik.

A kínai kereskedelmi minisztérium azt is hozzátette, hogy nem adnak ki exportengedélyt olyan külföldi felhasználók számára, akik katonai célra vásárolnák meg a termékeket. A fejlett félvezetőgyártáshoz kapcsolódó kérelmeket egyedi elbírálás alapján kezelik – közölték.

A kínai kormány korábban áprilisban már bevezetett egy sor ritkaföldfém-exportot érintő korlátozást, amely globális ellátási zavarokat okozott. Azóta néhány exportmegállapodás révén részben enyhült a helyzet, de egyes nemzetközi felhasználók továbbra is nehézségekről számolnak be az engedélyek megszerzésénél.

A tárca hangsúlyozta, hogy a mostani szigorítás célzott, és különféle engedélyezési könnyítéseket is bevezetnek. Ugyanakkor a kínai vállalatok ezentúl csak minisztériumi engedéllyel működhetnek együtt külföldi partnerekkel a ritkaföldfémekkel kapcsolatos projektekben. A külföldi gyártóknak pedig engedélyt kell kérniük, ha kínai eredetű alkatrészeket vagy gépeket használnak az érintett termékek exportjához – tették hozzá.

Kína a világ ritkaföldfém-ellátásának több mint 90 százalékát biztosítja. Ezek az elemek alapvető fontosságúak többek között az elektromos járművek, a repülőgép-hajtóművek, a katonai rendszerek és a félvezetők gyártásában.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni pénzügyi elemzők szerint a kedden ismertetett februári gyáripari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) a közép-európai EU-gazdaságok feldolgozó szektorainak erősödő teljesítményére vallanak. Az...

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Januárban éves bázison a várt növekedés helyett csökkent, a decemberihez képest viszont a vártnál jobban nőtt a német kiskereskedelmi forgalom. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis e...

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a 2011-ben rendelt hat darab Airbus A380-ast a gyártó a japán Skymark Airlines-nak, mivel a toulouse-i cég felmondta a szerződést - közölte az Airbus kedden honlapján. A 2,2 milliá...

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggodalmat kelt a német feldolgozóiparban az ukrajnai válság elhúzódása - derül ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmányából. Az ifo (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirts...

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Az uniós országokban az összesített bruttó hazai termékhez (GDP) mérve 3-ról 3,1 százalékra, 360 milliárd euróra nőtt az idén a leírási veszteség az egy évvel korábbihoz képest - számolt be Felfalusi ...

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

A szerbiai bankok egyre nehezebben hagyják jóvá a hitelkérelmeket az ügyfelek alacsony és rendszertelen fizetései miatt, így fordulhat elő, hogy napjainkban a szerbiai lakosságnak alig valamivel több ...

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

A romániai Pitestiről áthelyezi összeszerelő üzemét a Dacia gépkocsigyár Észak-Afrikába - jelentette ki Traian Basescu román államfő, aki szerint a francia Renault már készül az áttelepítésre. Base...

Betiltják a Bitcoint több országban

Betiltják a Bitcoint több országban

Oroszországban betiltják a Bitcoint. A tavalyi évben Kínában került feketelistára a fizetőeszköz. A főügyész szerint a digitális fizetőeszköz nagyon könnyen használható pénzmosáshoz, sőt, terroristák...

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

Januárban Németországban csökkent, az euróövezetben pedig a vártnál nagyobb mértékben emelkedett a ZEW gazdasági várakozásokat tükröző hangulatindexe. Az aktuális üzleti környezet megítélése mindkét t...

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Az elemzői várakozásokat megcáfolva egyértelmű veszteséggel nyitottak a nyugat-európai tőzsdék pénteken. A kereskedés kezdete utáni percekben a FTSE-100 0,22 százalékos, a DAX-30 0,21 százaléko...

http://ujhazak.com