Lengyelországban megkezdődött a Baltica 2 nevű tengeri szélerőműpark építése
Megkezdődött a Baltica 2 nevű tengeri szélerőműpark építése, a lengyel-dán beruházásként megvalósuló, 1,5 gigawatt kapacitású projektet 2027-re helyeznék üzembe - közölte a lengyel kormányfői hivatal csütörtökön.Ez lesz a világ egyik legnagyobb szélerőműparkja - áll a közleményben. Az építkezés elindítása alkalmából csütörtökön tartott varsói sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő kiemelte a szélerőműpark szerepét a lengyel gazdaság versenyképességében és energiabiztonságában.
"Ez az egyik legnagyobb beruházás Lengyelország történetében" - hangoztatta. Elmondta, hogy a tervek szerint Lengyelországban 2040-ig 18 gigawatt teljesítményt építenének ki szélenergiára. "Ez annyi, mint amennyit négy atomerőmű adna" - jelentette ki Tusk, utalva a két első lengyelországi atomerőmű létesítésének terveire.
A Baltica 2 a Lengyel Energetikai Csoport (PGE) és az Orsted dán vállalat közös projektje. A Balti-tenger lengyel partjától mintegy 40 kilométeres távolságban épülő, 190 négyzetkilométer alapterületű, 107 darab 14 megawatt teljesítményű turbinából álló szélfarm projektjének értéke mintegy 30 milliárd zlotyt (mintegy 29 ezer milliárd forint) tesz ki.
Az összeg mintegy felét a PGE fedezi, 6 milliárd zlotyt (mintegy 580 milliárd forint) pedig az uniós helyreállítási eszközökből folyósítanának. A Baltica 2 a második ilyen jellegű lengyelországi beruházás. Az első, a PKN Orlen lengyel állami üzemanyag- és energiaszolgáltató nagyvállalat és a kanadai Northland Power nevű, 1,2 gigawatt kapacitású projektje 2023-ban kezdett épülni, és a tervek szerint jövőre áll üzembe.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások