Ponta: az új IMF-hitelmegállapodás 3-5 milliárd értékű lesz

Romániának a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval tervezett újabb hitelmegállapodása várhatóan 3-5 milliárd euró értékű lesz - jelentette ki Victor Ponta román miniszterelnök.

Victor_Ponta

A Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozó kormányfő szerint várhatóan ősztől lép hatályba az IMF-el és az Európai Unióval tervezett újabb hitelszerződés, és a következő két hétben már jelentős előrelépésre számítanak a tárgyalásokban a megállapodás feltételeiről. Jelenleg Bukarestben tartózkodik az IMF küldöttsége amely az újabb szerződésről tárgyal a román hatóságokkal.

Ponta közölte, hogy szintén elővigyázatosságú típusú lesz az újabb szerződés, akárcsak a legutóbbi 5,4 milliárd euró értékű, amelyet Románia június végén zárt le sikeresen.

Kifejtette, a megállapodás nem tartalmaz majd annyi feltételt, mint az előző kettő, és főleg az állami vállalatok hatékonyságának növelésére, valamint a pénzügyi fegyelem konszolidálására összpontosít. Rámutatott: az újabb megállapodás lehetővé teszi, hogy a román gazdaságot előnyös feltételek mellett finanszírozzák a pénzpiacokról, és a nemzeti fizetőeszköz stabilitásának megőrzéséhez is hozzájárul. Ponta szerint a szerződés megkötése után várhatóan az alapkamatot tovább csökkenti a Román Nemzeti Bank. Az irányadó kamat jelenleg 5 százalék, ami rendszerváltás utáni rekord alacsony szintnek számít.

A miniszterelnök közölte, hogy az első félévben 2,4 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év hasonló időszakához képest, és reményét fejezte ki, hogy a bruttó össztermék idei növekedése a kormány által tervezett 1,6 százalékhoz képest nagyobb lesz. A román statisztikai hivatal augusztus közepén teszi közzé a GDP alakulásának hivatalos, második negyedévi adatait.

MTI

Hozzászólások

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni pénzügyi elemzők szerint a kedden ismertetett februári gyáripari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) a közép-európai EU-gazdaságok feldolgozó szektorainak erősödő teljesítményére vallanak. Az...

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Januárban éves bázison a várt növekedés helyett csökkent, a decemberihez képest viszont a vártnál jobban nőtt a német kiskereskedelmi forgalom. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis e...

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a 2011-ben rendelt hat darab Airbus A380-ast a gyártó a japán Skymark Airlines-nak, mivel a toulouse-i cég felmondta a szerződést - közölte az Airbus kedden honlapján. A 2,2 milliá...

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggodalmat kelt a német feldolgozóiparban az ukrajnai válság elhúzódása - derül ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmányából. Az ifo (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirts...

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Az uniós országokban az összesített bruttó hazai termékhez (GDP) mérve 3-ról 3,1 százalékra, 360 milliárd euróra nőtt az idén a leírási veszteség az egy évvel korábbihoz képest - számolt be Felfalusi ...

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

A szerbiai bankok egyre nehezebben hagyják jóvá a hitelkérelmeket az ügyfelek alacsony és rendszertelen fizetései miatt, így fordulhat elő, hogy napjainkban a szerbiai lakosságnak alig valamivel több ...

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

A romániai Pitestiről áthelyezi összeszerelő üzemét a Dacia gépkocsigyár Észak-Afrikába - jelentette ki Traian Basescu román államfő, aki szerint a francia Renault már készül az áttelepítésre. Base...

Betiltják a Bitcoint több országban

Betiltják a Bitcoint több országban

Oroszországban betiltják a Bitcoint. A tavalyi évben Kínában került feketelistára a fizetőeszköz. A főügyész szerint a digitális fizetőeszköz nagyon könnyen használható pénzmosáshoz, sőt, terroristák...

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

Januárban Németországban csökkent, az euróövezetben pedig a vártnál nagyobb mértékben emelkedett a ZEW gazdasági várakozásokat tükröző hangulatindexe. Az aktuális üzleti környezet megítélése mindkét t...

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Az elemzői várakozásokat megcáfolva egyértelmű veszteséggel nyitottak a nyugat-európai tőzsdék pénteken. A kereskedés kezdete utáni percekben a FTSE-100 0,22 százalékos, a DAX-30 0,21 százaléko...

http://ujhazak.com