Prága betiltotta a turisták szervezett éjjeli sörtúráit

Betiltotta a turisták szervezett éjjeli sörtúráit (pub crawls) a prágai önkormányzat. Az intézkedést, amely a hivatalos közlönyben való megjelenés után azonnal életbe lép, a belvárosi képviselők kezdeményezték, miután a lakosságot egyre inkább zavarta a kocsmától kocsmáig vonuló részeges turistacsoportok hangoskodása és a gyakori rendbontások.Az éjjeli sörtúrákat rendező legnagyobb prágai társaság, a Prague Pub Crawl közleményében populista lépésnek nevezte az önkormányzat döntését, amely szerintük az éjjeli zaj problémáját nem fogja megoldani, s a helyzetet inkább csak rontja.

Hasonló nyilatkozatot tett közzé a Drunken Monkey társaság is. Szerintük az éjjeli zajt és rendbontásokat a szervezetlen turisták csoportjai okozzák. Zdenek Hrib prágai főpolgármester-helyettes újságíróknak azt mondta, hogy a problémát megvitatták a fővárosi turizmust szervező Prague City Tourism céggel, illetve az idegenvezetők szervezetének képviselőivel. A klasszikus idegenvezetéssel foglalkozó szervezeteknek nem volt kifogásuk az intézkedés ellen – jegyezte meg Hrib.

Az éjjeli sörtúrák betiltását a városban érvényes piaci szabályzat módosításával érte el a önkormányzat. A módosított szabályzat értelmében az éjjeli órákban – este tíztől reggel hatig - csak az arra kijelölt helyeken szabad piaci, üzleti tevékenységet folytatni, s az úgynevezett "mozgó üzleti tevékenység" tiltva van. A prágai önkormányzat a cseh főváros jó hírnevét is védeni szeretné e döntésével.

A városvezetésnek nem tetszik, hogy elsősorban a nyugatiak számára olcsó sörturizmus, a könnyen hozzáférhető alkohol és a szexturizmus következtében csorbul Prága hírneve mint értékes kulturális központ. A cseh főváros szállodáit és panzióit tavaly 7,4 millió turista kereste fel, 25 százalékkal több, mint 2022-ben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni pénzügyi elemzők szerint a kedden ismertetett februári gyáripari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) a közép-európai EU-gazdaságok feldolgozó szektorainak erősödő teljesítményére vallanak. Az...

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Januárban éves bázison a várt növekedés helyett csökkent, a decemberihez képest viszont a vártnál jobban nőtt a német kiskereskedelmi forgalom. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis e...

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a 2011-ben rendelt hat darab Airbus A380-ast a gyártó a japán Skymark Airlines-nak, mivel a toulouse-i cég felmondta a szerződést - közölte az Airbus kedden honlapján. A 2,2 milliá...

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggodalmat kelt a német feldolgozóiparban az ukrajnai válság elhúzódása - derül ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmányából. Az ifo (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirts...

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Az uniós országokban az összesített bruttó hazai termékhez (GDP) mérve 3-ról 3,1 százalékra, 360 milliárd euróra nőtt az idén a leírási veszteség az egy évvel korábbihoz képest - számolt be Felfalusi ...

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

A szerbiai bankok egyre nehezebben hagyják jóvá a hitelkérelmeket az ügyfelek alacsony és rendszertelen fizetései miatt, így fordulhat elő, hogy napjainkban a szerbiai lakosságnak alig valamivel több ...

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

A romániai Pitestiről áthelyezi összeszerelő üzemét a Dacia gépkocsigyár Észak-Afrikába - jelentette ki Traian Basescu román államfő, aki szerint a francia Renault már készül az áttelepítésre. Base...

Betiltják a Bitcoint több országban

Betiltják a Bitcoint több országban

Oroszországban betiltják a Bitcoint. A tavalyi évben Kínában került feketelistára a fizetőeszköz. A főügyész szerint a digitális fizetőeszköz nagyon könnyen használható pénzmosáshoz, sőt, terroristák...

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

Januárban Németországban csökkent, az euróövezetben pedig a vártnál nagyobb mértékben emelkedett a ZEW gazdasági várakozásokat tükröző hangulatindexe. Az aktuális üzleti környezet megítélése mindkét t...

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Az elemzői várakozásokat megcáfolva egyértelmű veszteséggel nyitottak a nyugat-európai tőzsdék pénteken. A kereskedés kezdete utáni percekben a FTSE-100 0,22 százalékos, a DAX-30 0,21 százaléko...

http://ujhazak.com