Putyin: Rekordalacsony a munkanélküliség Oroszországban

Oroszországban rekordalacsony, 2,4 százalékos a munkanélküliségi ráta - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy gazdasági kérdésekkel foglalkozó hétfői moszkvai tanácskozáson."Oroszországban a munkanélküliség már harmadik hónapja rekordalacsony szinten, 2,4 százalékon áll. Ami különösen fontos, a 25 év alatti fiatalok körében csökken a munkanélküliség, ez most kevesebb mint kilenc százalék" - mondta az elnök.

Putyin szerint az ipar, beleértve a csúcstechnológiai szektort is, a tervezettnél gyorsabban növekszik. Közlése szerint az ipari termelés növekedése 2024 első nyolc hónapjában 4,5 százalékos volt. A feldolgozóipar 8,1 százalékkal, a gépgyártás pedig csaknem 20 százalékkal bővült. Elismerte, hogy az orosz gazdaságban még mindig fennáll az egyensúlyhiány, amit a nehéz körülményekkel hozott összefüggésbe.

"Ebben közrejátszanak mind a külső szankciók, mind a saját strukturális korlátaink, beleértve a szakember- és technológiahiányt, a logisztikát. Ezek a tényezők egyebek között a fogyasztói árak dinamikájában is tükröződnek" - mutatott rá az orosz államfő.

Azt hangoztatta, hogy a hatóságok feladata a kínálati oldali gazdaság fejlesztése, az áruk és szolgáltatások kibocsátásának növelése, új beruházási projektek indítása és modern munkahelyteremtés minden ágazatban. Putyin előrejelzésekre hivatkozva azt mondta, hogy az orosz GDP az idén várhatóan 3,9 százalékkal nő, ami magasabb a világátlagnál.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni pénzügyi elemzők szerint a kedden ismertetett februári gyáripari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) a közép-európai EU-gazdaságok feldolgozó szektorainak erősödő teljesítményére vallanak. Az...

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Januárban éves bázison a várt növekedés helyett csökkent, a decemberihez képest viszont a vártnál jobban nőtt a német kiskereskedelmi forgalom. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis e...

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a 2011-ben rendelt hat darab Airbus A380-ast a gyártó a japán Skymark Airlines-nak, mivel a toulouse-i cég felmondta a szerződést - közölte az Airbus kedden honlapján. A 2,2 milliá...

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggodalmat kelt a német feldolgozóiparban az ukrajnai válság elhúzódása - derül ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmányából. Az ifo (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirts...

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Az uniós országokban az összesített bruttó hazai termékhez (GDP) mérve 3-ról 3,1 százalékra, 360 milliárd euróra nőtt az idén a leírási veszteség az egy évvel korábbihoz képest - számolt be Felfalusi ...

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

A szerbiai bankok egyre nehezebben hagyják jóvá a hitelkérelmeket az ügyfelek alacsony és rendszertelen fizetései miatt, így fordulhat elő, hogy napjainkban a szerbiai lakosságnak alig valamivel több ...

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

A romániai Pitestiről áthelyezi összeszerelő üzemét a Dacia gépkocsigyár Észak-Afrikába - jelentette ki Traian Basescu román államfő, aki szerint a francia Renault már készül az áttelepítésre. Base...

Betiltják a Bitcoint több országban

Betiltják a Bitcoint több országban

Oroszországban betiltják a Bitcoint. A tavalyi évben Kínában került feketelistára a fizetőeszköz. A főügyész szerint a digitális fizetőeszköz nagyon könnyen használható pénzmosáshoz, sőt, terroristák...

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

Januárban Németországban csökkent, az euróövezetben pedig a vártnál nagyobb mértékben emelkedett a ZEW gazdasági várakozásokat tükröző hangulatindexe. Az aktuális üzleti környezet megítélése mindkét t...

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Az elemzői várakozásokat megcáfolva egyértelmű veszteséggel nyitottak a nyugat-európai tőzsdék pénteken. A kereskedés kezdete utáni percekben a FTSE-100 0,22 százalékos, a DAX-30 0,21 százaléko...

http://ujhazak.com