Tovább emelkedtek az üzemanyagárak Horvátországban

A horvát kormány döntése alapján ismét emelkedtek a szabályozott üzemanyagárak keddtől: a benzin literenkénti ára négy centtel, a gázolajé 12 centtel nőtt, az új árak két hétig maradnak érvényben.A kabinet hétfői ülésén hozott döntése értelmében a benzin literenkénti ára 1,66 euróra (mintegy 644 forint), a gázolajé 1,85 euróra (mintegy 718 forint) emelkedik. A mezőgazdaságban használt kék dízel ára 17 centtel nő, literenként 1,36 euróra (mintegy 528 forint).

A cseppfolyós gáz ára ugyanakkor csökken: a tartályos gáz kilogrammonkénti ára 1,94 euró (mintegy 753 forint) lesz, ami ötcentes mérséklést jelent, a palackos gáz ára pedig hat centtel 2,51 euróra (mintegy 974 forint) csökken kilogrammonként. A kormány közlése szerint a beavatkozások nélkül a benzin ára 1,76 euró (mintegy 683 forint), a gázolajé 2,06 euró (mintegy 799 forint), a kék dízelé pedig 1,42 euró (mintegy 551 forint) lenne literenként.

A kabinet két rendeletet fogadott el: az egyik az üzemanyagokra kivetett jövedéki adó csökkentésének meghosszabbításáról, a másik az üzemanyagok legmagasabb kiskereskedelmi árának meghatározásáról szól. Az árakat a fosszilis üzemanyagok előző 14 napos átlagára alapján számítják ki, meghatározott kereskedelmi árréssel. A horvát szabályozás nem vonatkozik az autópályák mentén működő benzinkutakra, ahol a kereskedők szabadon alakíthatják ki az üzemanyagok árát.

A kormány hangsúlyozta, hogy célja az energiaárak emelkedésének mérséklése, miközben biztosítani kívánja az ellátás biztonságát a globális piaci bizonytalanságok idején. Zágráb húsvét előtt arról is döntött, hogy 35 ezer tonna dízelüzemanyagot bocsát a piacra a kötelező állami készletekből a piac stabilizálása érdekében. Ante Susnjar gazdasági miniszter szerint a lépés nem rendkívüli intézkedés, és az ország üzemanyag-ellátása továbbra is biztosított.

A felszabadított mennyiség a kötelező készletek mintegy 4,7 százalékát teszi ki; az üzemanyagot az állami készleteket kezelő ügynökség piaci áron értékesíti.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni pénzügyi elemzők szerint a kedden ismertetett februári gyáripari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) a közép-európai EU-gazdaságok feldolgozó szektorainak erősödő teljesítményére vallanak. Az...

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Januárban éves bázison a várt növekedés helyett csökkent, a decemberihez képest viszont a vártnál jobban nőtt a német kiskereskedelmi forgalom. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis e...

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a 2011-ben rendelt hat darab Airbus A380-ast a gyártó a japán Skymark Airlines-nak, mivel a toulouse-i cég felmondta a szerződést - közölte az Airbus kedden honlapján. A 2,2 milliá...

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggodalmat kelt a német feldolgozóiparban az ukrajnai válság elhúzódása - derül ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmányából. Az ifo (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirts...

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Az uniós országokban az összesített bruttó hazai termékhez (GDP) mérve 3-ról 3,1 százalékra, 360 milliárd euróra nőtt az idén a leírási veszteség az egy évvel korábbihoz képest - számolt be Felfalusi ...

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

A szerbiai bankok egyre nehezebben hagyják jóvá a hitelkérelmeket az ügyfelek alacsony és rendszertelen fizetései miatt, így fordulhat elő, hogy napjainkban a szerbiai lakosságnak alig valamivel több ...

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

A romániai Pitestiről áthelyezi összeszerelő üzemét a Dacia gépkocsigyár Észak-Afrikába - jelentette ki Traian Basescu román államfő, aki szerint a francia Renault már készül az áttelepítésre. Base...

Betiltják a Bitcoint több országban

Betiltják a Bitcoint több országban

Oroszországban betiltják a Bitcoint. A tavalyi évben Kínában került feketelistára a fizetőeszköz. A főügyész szerint a digitális fizetőeszköz nagyon könnyen használható pénzmosáshoz, sőt, terroristák...

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

Januárban Németországban csökkent, az euróövezetben pedig a vártnál nagyobb mértékben emelkedett a ZEW gazdasági várakozásokat tükröző hangulatindexe. Az aktuális üzleti környezet megítélése mindkét t...

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Az elemzői várakozásokat megcáfolva egyértelmű veszteséggel nyitottak a nyugat-európai tőzsdék pénteken. A kereskedés kezdete utáni percekben a FTSE-100 0,22 százalékos, a DAX-30 0,21 százaléko...

http://ujhazak.com