Lóhúsbotrány: a tények
Hogyan kezdődött az élelmiszerbotrány?
Mélyhűtött burgerekkel Nagy-Britanniában és Írországban. Januárban a címkéken feltüntetett marhahús mellett lóhúst is találtak az élelmiszerellenőrök a kész fasírozottkészítményekben. Az érintett termékeket, melyeket az Aldi, a Lidl, a Tesco és az Iceland árusított, visszavonták a forgalomból. Egy hónappal később a Nestlé leányvállalata, a Findus mélyhűtött lasagne termékeiben is kimutatták a lóhúst Nagy-Britanniában és Svédországban. Egy esetben ráadásul marhahús helyett teljes mértékben lóhúsból készült áruról volt szó. Azóta sorra érkeznek a jelentések egy sor európai országból: Németországból, Franciaországból, Ausztriából, Svájcból, Olaszországból, Spanyolországból és Csehországból. Mindeddig kizárólag konzervdobozos vagy mélyhűtött készételek érintettek: lasagne, tészták bolognai szósszal és chili con carne. Európán kívül Hongkongban bukkantak hasonló nyomokra.
Miért a botrányos a darált lóhús?
A lóhúsfogyasztás önmagában véve nem jelenthet problémát, sőt, a lóhúst több országban is az ínyencségek között tartják számon. Amennyiben megfelelő módon végzik a feldolgozását, jelentősen többe kerül, mint a csirke-, a sertés-, vagy a marhahús. A szóban forgó esetben az a botrány, hogy megtévesztik a fogyasztókat, akik abban a hiszemben vásárolták meg az árut, hogy az kizárólag marhahúst tartalmaz. A csomagoláson ugyanis nem volt feltüntetve a lóhús.
Hol tart a vizsgálat?
Jelenleg egész Európában zajlanak a vizsgálatok, melyek során az élelmiszerboltok, éttermek és nagykereskedések húskészítményeit is górcső alá veszik. Eközben fogyasztóvédelmi szervezetek körében heves tiltakozást váltott ki a botrány. Egyesek szerint a legfelháborítóbb az egész ügyben az, hogy a mai tisztázatlan jogviszonyok lehetővé teszik az ilyenfajta visszaéléseket. A nagyvállalatok ugyanis tudatosan készítethették el és forgalmazhatták ezeket a termékeket - tehették ezt a minőségbiztosítási előírások hiányosságait kihasználva.
Hogyan került forgalomba a lóhús?
Az előállítás, a feldolgozás és a szállítás bonyolult láncolatát visszagöngyölve úgy tűnik, a nyomok Romániába vezetnek. Ott vágták le ugyanis azokat lovakat, melyeknek a húsa végül a darálthúskészítményekbe került. A fő tettes a francia Spanghero cég lehet, melyet azzal vádolnak, hogy a vágóhídról kikerült húsokat szándékosan, különböző kerülőutakon – Cipruson és Hollandián – és egy luxemburgi cégen keresztül értékesítette a Comigel in Netz nevű, szintén francia illetékességű, fagyasztott ételeket előállító cégnek. Az előállítónak már “marhahús” megjelöléssel adták el az élelmiszert. Az illegális lóhússal kevert termékek ily módon legalább 13 európai országba jutottak el. Azóta már Hongkong is jelentette, hogy lóhúst találtak bizonyos termékekben.
Spanghero, az ügy fő gyanúsítottja tagadja, hogy ő címkézte volna át a húsárut, és természetesen a láncolat egyik résztvevője sem akar hallani a botrányt kavart termékekről. Könnyen lehet azonban, hogy további termelők, értékesítők és feldolgozóüzemek is érintettek az ügyben.
Forrás: zeit.de

Hozzászólások