Magasan az elemzői várakozások fölé nőtt a júniusi exporttöbblet

Nem csekély meglepetést okozott az MTI-nek nyilatkozó elemzőknek minden idők második legmagasabb külkereskedelmi többlete júniusban, de nem ingatta meg azt a meggyőződésüket, hogy a beruházások és fogyasztás felfutása miatt idén is gyorsabban nő az import az exportnál, és a csökkenő aktívum fékezi a GDP növekedését.A Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint júniusban a kivitel euróban számolt értéke 8,9, a behozatalé 8,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a külkereskedelmi mérlegtöbblet - két éve először ismét  meghaladta az egymilliárd eurót - 1,071 millió euróra nőtt, ami 120 millióval több a tavaly júniusinál.  


A havi exporttöbblet eddig csak kétszer lépte túl az egymilliárd eurós küszöböt, 2015 márciusában 1,027 milliárd euró, 2016 júniusában 1,150 milliárd eurót tett ki. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kiemelte: júniusban a várakozásoknál lényegesen nagyobb többlet keletkezett a külkereskedelemben, ami a második legnagyobb érték a 2016. júniusában mért érték után.

   
A második negyedévben 387 millió euróval csökkent a külkereskedelmi többlet, így az áruforgalom ronthatta a GDP növekedését, amit részben ellensúlyozhatott a szolgáltatások többletének növekedése. A csökkenő külkereskedelmi többletet a robusztus belső kereslet, különösen a beruházások szárnyalása, a dinamikusan növekvő fogyasztás és készletfeltöltések okozták.
    

Az év egészében a Takarékbank elemzője  arra számít, hogy a külkereskedelmi többlet mintegy 600 millió euróval  7,480 milliárd euróra mérséklődik a tavalyi 8,082 milliárd euróról, így összességében enyhén rontja a GDP növekedését, de kisebb mértékben, mint tavaly, amikor 1,6 milliárd volt a visszaesés. Így a GDP növekedési üteme 4,6 százalékosra  gyorsulhat - prognosztizálta Suppan Gergely.
   

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője kifejtette, bár júniusban az export növekedése meghaladta az importét, az első fél évben az import nőtt jobban.  A lakossági fogyasztás bővülése, a beruházások felfutása, valamint az export magas importhányada miatt az import növekedési üteme a következő időszakban is magasabb lehet, emiatt mérséklődhet a külkereskedelmi többlet.
    

A K&H Bank vezető elemzője felidézte: az elmúlt hónapokban hektikusan alakultak a külkereskedelmi mutatók, volt olyan hónap, amikor az export vagy az import több mint 10 százalékos növekedést mutatott, de volt példa csökkenésre is. A növekedés üteméből az is egyértelműen kiderül, hogy a nemzetközi környezet kedvező, azaz hozzájárul a külkereskedelmi forgalom bővüléséhez mind az export, mind az import oldalán - összegezte Németh Dávid.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com