Matolcsy: az infláció alapján van még mozgástér kamatcsökkentésre

Matolcsy György az infláció alakulása alapján lát még mozgásteret további alapkamat-csökkentésre.

matolcsy-gyogy

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerdán Budapesten az amerikai CNBC televíziónak arra a kérdésre, hogy mi alapján alakítják az MNB monetáris politikáját, azt válaszolta: csak az inflációs cél előre meghatározott.
"Ha az infláció lefelé megy, követni tudjuk a csökkenő inflációs trendet. Ha megáll, akkor nekünk is meg kell állnunk.

De ami az inflációs rátát illeti, még mindig látunk mozgásteret az alapkamat szempontjából" - fogalmazott Matolcsy György.

Az MNB elnöke külön hangsúlyozta, hogy csak a középtávú infláció kapcsán van célszám. Ez jelenleg 3 százalék Magyarországon. Elmondta, hogy az MNB mérlege vagy a forint árfolyama kapcsán nincsenek előre meghatározott keretek.
Matolcsy György szerint nem foglalkoznak a forint árfolyamának változásával, nem látják a szükségét annak, hogy beavatkozzanak. "Őszintén szólva olyan irányelvünk van, hogy ne avatkozzunk be" - tette hozzá a jegybankelnök.vagyunk, ha megjelenik pár nagy játékos".

MNB-elnökké kinevezése óta az első külföldi riporternek adott interjújában Matolcsy György visszautasította, hogy a kormány beavatkozna a központi bank monetáris politikájába. Szerinte elképzelhetetlen lenne, hogy a jegybank kormányzati nyomásra gazdaságélénkítő programokba kezdjen, de azt nem zárta ki, hogy lesznek újabb kamatcsökkentések.
"Eddig nem történt meg (a kormányzati beavatkozás), és nem is fog megtörténni. Stratégiai partnerek vagyunk a kormánnyal és az Európai Központi Bankkal is. És természetesen definíció szerint stratégiai partnerek vagyunk a magyar bankokkal. A magyar központi bank teljesen, 100 százalékosan független a kormánytól" - mondta Matolcsy György a CNBC-nek.

Megjegyezte: nem egyedi eset, hogy olyan elnöke legyen a központi banknak, aki korábban kormányzati pozíciót töltött be. Matolcsy György példaként Jens Weidmannt, a német szövetségi bank elnökét említette, aki Angela Merkel gazdasági tanácsadója volt.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com