Megalakult az MKIK magyar-orosz tagozat Paks szekciója

A Paks szekciót Budapesten, a munkacsoport információval, kapcsolatrendszerével kívánja segíteni, hogy a magyar ipar, a helyi vállalkozók minél nagyobb arányban részt vegyenek a Paksi Atomerőmű bővítési munkájában.

Az alakuló ülésen Tóth Imre, az MKIK magyar-orosz tagozatának tiszteletbeli elnöke, a megalakult Paks szekció vezetője elmondta, hogy felveszik a kapcsolatot orosz partnereikkel, köztük az orosz szövetségi kamarával, és szívesen konzultálnának a Roszatom szakembereivel. A szekció két hónapon belül felméri a Paks II beruházás üzleti lehetőségeit, és operatív programot dolgoz ki a magyar vállalkozások lehetőségeiről - tette hozzá.





A kamarai vezető hangsúlyozta, hogy az MKIK támogatja a Paks II beruházás megvalósulását, és a magyar szakembereket alkalmasnak tartják a projekthez kapcsolódáshoz, hiszen a Paksi Atomerőmű első négy blokkjának építésében, az üzemeltetésben már tapasztalatokat szereztek. Tóth Imre úgy látta, hogy a Paks II projektben lehetőséget kaphatnak a magyar tervezők, az építőipari szakágak, köztük a szakszerelőipari szakemberek, a minősített hegesztők, továbbá a logisztikai és vízügyi munkatársak, és bevonható munkába a magyar gépipar, a hűtéstechnika is.

Tóth Imre arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar vállalkozásokat, a hazai munkaerőt fel kell készíteni, mert az atomerőmű építésre szigorú szabályok vonatkoznak. Szerinte jó lenne, ha a magyar szakmunkások lehetőséget kaphatnának arra, hogy az Oroszországban épülő atomerőművekben már most dolgozhassanak, ezáltal munkatapasztalatot szerezhessenek. Kazarin Alexandr, a Roszatom tervezéssel foglalkozó egységének, a szentpétervári AO Atomproject vállalat vezérigazgató kiemelte, hogy a paksi atomerőmű új blokkjainak tervezéséhez az Európai Bizottság jóváhagyását követően látnak hozzá.

Általánosságban elmondta, már a tervező munka kezdeti szakaszába is bevonják a tenderen kiválasztott helyi partnereket, köztük a tanácsadókat, mérnököket, hiszen fontos a helyi jogszabályok, rendeletek ismerete. Az alakuló ülésen a szekció ötfős elnökséget választott, a munkacsoportot Tóth Imre vezeti, alelnök lett Petró Tamás, a Projektmenedzsment Szerviz Kft. ügyvezető igazgatója és Rózsa Imre, az MKIK magyar-orosz tagozat elnökségi tagja.

A szekció elnökségébe választották Cziczer János Ferencet, a Tolna megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnökét és Schleining Andrejt, a Csongrád megyei Land-Biz Kft. ügyvezető igazgatóját.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com