Megegyeztek a jövő évi 9 százalékos béremelés részleteiről a postánál

Megegyezett a jövő évi 9 százalékos béremelés részleteiről a Magyar Posta vezetése és a két legnagyobb postai szakszervezet, a béremelésen túl a minimum 15 éves munkaviszonnyal rendelkezők egyszeri bérjellegű kifizetést is kapnak - tájékoztatta a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-t.A közleményben felidézték: az idén kötött, három évre szóló bérmegállapodás már rögzítette, hogy a 2021-es általános 4 százalékos béremelést jövőre átlagosan 9 százalékos emelés követi.

Ennek részleteiről egyeztetett a társaság vezetése és a két legnagyobb szakszervezet az elmúlt hónapokban.
    

A hétfőn aláírt megállapodás szerint a jövő évi bérfejlesztés differenciált lesz, és legalább 9 százalékos vagy annál magasabb mértékű alapbér-emelés várható a végrehajtási területeken dolgozóknál azokban a munkakörökben, ahol a bérpiaci mediánokhoz képest nagyobb az elmaradás. A vállalat vezetői és a szakszervezetek megállapodtak az éven belüli lojalitásra fordított egyszeri kifizetés összegében is, ez 2022-ben 100 ezer forint lesz. Ezen kívül a minimum 15 éves munkaviszonnyal rendelkezők jövőre egyszeri kifizetésként jubileumi elismerésben is részesülnek a munkaviszony hosszától függő mértékben.
    

A közlemény szerint a vállalat vezérigazgatója a megállapodás aláírását követően elmondta, a tárgyalások során a cél az volt, hogy a munkaerőpiaci szempontból kritikus munkakörökben dolgozó munkatársak az átlagnál nagyobb mértékű emelést kapjanak, és elismerjék azt is, ha egy munkavállaló hűséges a vállalathoz. A hároméves bérmegállapodás 2023-ig garantálja a bérek kiszámítható emelkedését a postások számára - tette hozzá.
    

A 2021-2023 közötti időszakra szóló megállapodás szerint a 3 év alatt összesen 15 százalékkal emelkedik a postai munkatársak alapbére, amely a 2021-es 4 százalékos emelést követően jövőre átlagosan 9 százalékkal, 2023-ban pedig 2 százalékkal nő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com