Mélypontra zuhant a lakásépítés 2011-ben

2011-ben 12 655 új lakást építettek Magyarországon. Ez 39%-kal kevesebb, mint 2010-ben. Hazánkban még soha nem építettek ilyen kevés lakást...

Hasonló a helyzet a kiadott építési engedélyek számánál is. 2011-ben 12 488 lakásépítési engedélyt adtak ki. Ez 28%-os csökkenés a 2010. évi adatokhoz képest – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Magyarországon még soha nem építettek ilyen kevés lakást. A két világháború közötti gazdasági válság éveiben sem volt példa ilyen alacsony építési számra. 1933-ban és 1925-ben volt a lakásépítések száma 15 ezer alatt.

Veszprém kivételével minden megyében, és minden régióban kevesebb lakást vettek használatba, mint 2010-ben.

A csökkenés a régiók közül Dél-Dunántúlon (50%) és Nyugat-Dunántúlon (49%), a megyék közül pedig Somogy (67%) és Borsod-Abaúj-Zemplén (60%) megyében volt a legnagyobb. Egyedül Veszprém megyében nőtt a lakásépítések száma 30%-kal. Ennek azonban kényszerű oka van. A növekedést a kolontári és a devecseri újjáépítések okozták.

Mit várhatunk 2012-től a lakásépítés piacán? A számok a visszaesés ütemének csökkenését prognosztizálják, de még nem jeleznek trendfordulót.

• 1990 óta csak 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben fordult elő, hogy a kiadott építési engedélyek száma kevesebb volt a használatba vett lakásokénál. A többi évben általában nagymértékben meghaladta az engedélyek száma a használatba vett lakások számát.

• 2009-ben 11%-kal, 2010-ben 17%-kal volt kevesebb a kiadott építési engedélyek száma a használatba vett építéseknél.

• 2011-ben gyakorlatilag azonos az építkezések és a kiadott engedélyek száma, de maga az engedélyszám nagyon alacsony. A kiadott 12 488 db építési engedély 22%-kal alacsonyabb, mint a 2010. évi 17 353 db. Ilyen jelentős mértékű csökkenésnél még nem következtethetünk a folyamat kedvező változására.

• Az új lakásépítések számának olyan mértékű visszaesésére, mint 2011-ben volt (39%) természetesen nem kell számítani az idén. A használatbavételi engedélyek és lakásépítési engedélyek közel azonos száma azonban 2012-re is az új lakás építések számának további csökkenését vetítik előre. Ugyanis nem minden engedélyezett lakást építenek meg. (Az építkezések időtartalma jelentősen megnőtt. Bízhatunk természetesen a 2010-ben, esetleg 2009-ben kiadott engedélyekre megépülő házak építésének befejezésében, használatba vételében is.) A 2012-ben bekövetkező kedvező fordulatban akkor bízhatnánk nagy valószínűséggel, ha a 2011-ben kiadott építési engedélyek száma jelentősen (15-20%-kal) meghaladta volna a használatbavételi engedélyek számát.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com