MNB-kampány a felelős karácsonyi hitelfelvételért

A karácsonyi fogyasztási hitelekkel kapcsolatos ügyfélproblémák miatt az MNB - a pénzügyi intézményekre vonatkozó kiemelt ellenőrzései mellett Tudatos ünnepek címmel kommunikációs kampányt indított a fogyasztók felelős hitelfelvételének támogatására.MNBA Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteki közleménye szerint a jegybank a kampány keretében Karácsonyi pénzügyeink címmel önálló aloldalt hozott létre fogyasztóvédelmi honlapján, online Navigátor füzetet jelentetett meg a várható kiadások felelős megtervezéséről, Facebook oldalán pedig hetente tájékoztatja az olvasókat a témával kapcsolatos főbb tudnivalókról, háztartási költségvetés-kalkulátorával pedig segít a kiadások megtervezését.

A jegybank megállapítja: karácsony előtt sokan rövid lejáratú, kis összegű fogyasztási hiteleket igénybe véve vásárolnak ajándékokat. Ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy a fogyasztók kellő körültekintéssel mérlegeljék anyagi lehetőségeiket, teherviselési képességüket.

A teljesíthetetlen, súlyos anyagi terhet jelentő hitelszerződések megkötésének elkerülése érdekében a hitelszerződés aláírása előtt érdemes tájékozódni a fogyasztási hitel jellemzőiről, kondícióiról, következményeiről, és a hozzájuk kapcsolódó esetleges egyéb kötelezően igénybe veendő pénzügyi termékről (például folyószámla, hitelkártya) - hívja fel a figyelmet az MNB.

Az MNB-hez érkezett, az áruhitelekre vonatkozó ügyfélpanaszok szerint sokan változatlanul nem látják át, hogy egy 0 százalékos kamatú fogyasztási hitelnek is lehetnek költségei. A hitelek tényleges terhét nem a kamat, hanem a valamennyi költséget összefoglaló teljes hiteldíj mutató (thm) jelzi.

Gyakori ügyfélpanasz, hogy azért nem kaptak kellő tájékoztatást a hitelfelvételkor, mert az áruhitelt nem a pénzügyi intézménynél, hanem a közvetítőként eljáró értékesítőnél - például az áruházban, boltban - igényelték. Ennek elkerülésére célszerű a hitelszerződés aláírása előtt mindenképpen elkérni és alaposan átolvasni a szerződéses feltételeket, és az ahhoz tartozó egyéb dokumentumokat is.

Késedelem esetén a felszámított késedelmi kamat az eredeti hiteldíj többszöröse lehet, ennek mértékéről is szükséges tájékozódni. Célszerű előzetesen átnézni a havi törlesztési határidőket is, hogy azok ne essenek korábbi napra, mint amikor például a fizetés, egyéb jövedelem megérkezik.

Ellenkező esetben az ügyfélnek a késedelem miatt többletköltsége keletkezhet. Sokak téves ismereteivel ellentétben a hiteltörlesztés elmaradása esetén a személyi kölcsönöknél is veszélybe kerülhet az adós ingatlantulajdona - olvasható a közleményben.

A hitelkártyáknál fontos, hogy (az általában 45 napos) vásárlási és türelmi időszak végéig nem csak a minimálisan előírt havi összeget, de minden tartozást, díjat meg kell fizetni ahhoz, hogy ne számítsanak fel jelentős kamatot. A pénzügyi intézményeknek a törvény szerint a hitelkártya-szerződéseknél is évente egyszer írásban, közérthetően kell tájékoztatniuk ügyfeleiket az azok által kifizetett költségekről, díjakról.

Hitelkártyát kizárólag a fogyasztó kifejezett kérésére adhat számára a pénzügyi intézmény - írja az MNB: Azt is kiemelik, hogy jogsértő, ha a pénzügyi intézmény az ügyfél kérése nélkül emeli meg a hitelkártya keretét, s növeli meg ezáltal annak járulékos költségeit is.

Az árubemutatóval egybekötött termékértékesítésekkel kapcsolatos fogyasztói panasz, hogy ezeken az alkalmakon a fogyasztót csak a termékről, és nem - a bemutatón felkínált, s általa elfogadott - áruhitel feltételeiről, terheiről tájékoztatják.

Ezt a szerződő pénzügyi intézmény sokszor csak utólag, a termékvásárlástól való 14 nap elállási idő lejárta után teszi meg. Egy, az Országgyűlés által a napokban elfogadott törvénymódosítás szerint azonban a továbbiakban - a hitelkártyák kivételével - nem lehet fogyasztási hitelszerződést köttetni az árubemutatókon részt vevő, gyakorta az idősebb korosztályba tartozó fogyasztókkal.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com