Nagy Márton: a szakképzett munkaerő hiányának kezelése a legfontosabb kihívás az európai munkaerőpiacon

A szakképzett munkaerő hiányának kezelése, a legfontosabb kihívás az európai munkaerőpiacon, a vállaltok 77 százaléka véli hogy ez korlátozza működésében, illetve 60 százalékuk szerint ez akadályozza a beruházásokat – emelte ki a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Brüsszelben.Nagy Márton a foglalkoztatási, szociálpolitikai, egészségügyi és fogyasztóvédelmi tanács ülésére érkezett a belga fővárosba, ahol a tanácskozást megelőzően angol nyelven adott nyilatkozatot. Reményét fejezte ki, hogy a tanácsülésen a szakminiszterek jóváhagyják az EU-ban tapasztalható munkaerő- és készséghiányról, a kiaknázatlan munkaerő-potenciál mozgósítására összpontosító tanácsi következtetést, ami előmozdíthatja az EU versenyképességét is.

Mint mondta, a miniszterek irányadó vitát fognak tartani a 2025-ös európai szemeszter jövőbeli foglalkoztatás- és szociálpolitikai prioritásairól. Kiemelte, hogy a hétfői tanácskozás legnagyobb kihívást jelentő pontja a gyakornokokról szóló irányelv megfogalmazása. A magyar elnökség e téren általános megközelítést akar elérni, ami mandátumot jelent az Európai Parlamenttel folytatandó tárgyalások megkezdéséhez. Szavai szerint, ehhez még nincs meg a minősített többség a tanácson belül, de egyre jobban közelítenek az álláspontok.

Kósa Ádám fogyatékosságügyi államtitkár a tanácskozásra érkezve, elmondta, hogy napirenden van egy tanácsi következtetés elfogadása, amely a területi egyenlőtlenségekre és ehhez kapcsolódóan a szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférésre összpontosít, ami javítani fogja a társadalmi befogadást, és hozzájárul a szegénység elleni küzdelemhez. Ennek központjában a fogyatékossággal élő személyek társadalmi befogadásának, a foglalkoztatás, észszerű alkalmazkodás és rehabilitáció révén történő előmozdítása áll.

„Magyarország elkötelezett a szociálpolitika területén, olyan megoldásokat vezetett be, amelyek segíthetnek a szegénység csökkentésében és a munkaerőpiaci helyzet javításában. Az én álláspontom, hogy munka van, minden van” – húzta alá az államtitkár.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com