Nébih: nem lehet Olaszországba szállítani a fertőző kevésvérűségben szenvedő lovakat

Nem engedélyezte a fertőző kevésvérűségben szenvedő lovak olaszországi menhelyre történő kiszállítását sem az olasz hatóság, sem a brüsszeli Állandó Bizottság - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel kedden.

A közlemény szerint korábban felvetődött, hogy a beteg állatokat Olaszországba lehet szállítani.
A Nébih közölte, hogy a lovak fertőző kevésvérűségét (FKV), köznapi nevén a fertőző vérszegénységet vagy a ló-AIDS-et egy retrovírus okozza, amely az egypatásokat betegíti meg (ló, szamár, öszvér, zebra). A betegség világszerte előfordul, emberre nem veszélyes. A betegség terjesztésében vérszívó ízeltlábúak (böglyök, szúró legyek, szúnyogok, kullancsok) is szerepet játszanak.

A tájékoztatás szerint a magyar lóállomány védelme érdekében, a hatályos jogszabályok szerint, a fertőzöttségre gyanús lovakat szigorúan el kell különíteni, a több laboratóriumi vizsgálat alapján bizonyítottan fertőzött lovakat pedig el kell altatni. A hatóság honlapján közzétett legutóbbi adatok szerint négy megye - Bács-Kiskun, Pest, Veszprém, és Hajdú-Bihar - négy településén van érvényben korlátozás a betegség miatt. Magyarországon a betegség bejelentési kötelezettség alá tartozik, az állattartó köteles jelezni az állatorvos felé, ha a lován a betegség tüneteit észleli.

nebih1

Kiemelik: mivel a fertőzött állatok életük végéig ürítik a vírust, a környezetükben élő valamennyi fogékony állatra folyamatosan veszélyt jelentenek. A magyar jogszabályok nem teszik lehetővé azt sem, hogy az állatot elkülönítetten tartsák élete végéig, mivel a teljes izoláció ilyen hosszú távon nem valósítható meg állatbarát módon.

A tájékoztatás szerint a hatóság elrendelte egy újabb fertőzött állat elaltatását. Az újabb esetek ismét bebizonyították, hogy kizárólag a tudatos állattartói magatartással és a folyamatos szűrővizsgálatokkal érhető el, hogy Magyarország a betegségtől mentes országgá válhasson.

A Nébih ismét felhívja a lótartók figyelmét, hogy az egészséges lovak védelme érdekében következetesen végezzék el a 6 hónaposnál idősebb lovak háromévente kötelező vérvizsgálatát. Amennyiben az állat más lótartók lovaival is érintkezik, a szűrés elvégzése évente kötelező.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com