Eszközkezelő: megmenti a kétgyermekes családok bedőlt hiteleit!

A helyzethez képest jól járhatnak a bedőlt hitellel rendelkező kétgyerekes családok: a Nemzeti Eszközkezelő ugyanis segít rajtuk. A Parlament hétfői döntésének értelmében az Eszközkezelő januártól megveheti a bajba került kétgyermekes, devizahiteles családok tulajdonában lévő, jelzálogjoggal terhelt lakóingatlant, melyben a család bérleti díjért cserébe továbbra is lakhat.

A kormány javaslata 291 igen szavazattal, 8 nemmel, és 4 tartózkodással került elfogadásra.

A szabályozás alapján az állam a Nemzeti Eszközkezelő által akkor veheti meg a hiteles ingatlant, ha azon 2009 vége előtt olyan megkötött jelzálog hitel van, melynek fedezete kizárólag a szóban forgó ingatlan és a bank az ingatlant kényszerértékesítésre ítélte.

Szintén kitétel, hogy az Eszközkezelő által megvett ingatlan forgalmi értéke nem lehet a fővárosban és a megyei jogú városokban 15 millió forint feletti, az egyéb településeken pedig 10 millió forint feletti. Az vételár alapját  a hitelszerződés megkötésekor megállapított érték adja.

A fővárosi és  a megyei jogú városokban lévő ingatlanok vételára a jelzáloghitel-szerződésbe rögzített forgalmi érték 55 százaléka, egyéb városokban 50 százaléka, községekben pedig 35 százaléka lehet.

A Nemzeti Eszközkezelő a hiteladós számára engedélyezi a visszavásárlás jogát, melyre legkorábban hat hónap múlva, legkésőbb pedig 24 hónap múlva van lehetőség.

Ők jól járhatnak az Eszközkezelővel

A visszavásárlási ár a forgalmi értéknek a jelzáloghitel-szerződés megkötésekor letett önerővel, valamint a később kifizetett tőketörlesztések összegével csökkentett értéke, illetve a Nemzeti Eszközkezelő által kifizetett vételárnak a visszavásárlási jog gyakorlásáig terjedő időszakra számított, jegybanki alapkamattal növelt összege közül a magasabb. Hir.ma (forrás: Ingatlanmenedzser.hu)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com